Ha tetszik, ha nem, ünnepelünk
Az '56-os forradalom történelmi ténye ismert mindenki számára, sôt olyanok is vannak, akik szenvedô alanyai voltak ezen eseményeknek. Megtörténhet, hogy a fiatalabb korosztály nem tudja igazából átérezni súlyát, ezért van szükség arra, hogy évente felelevenítsük, és egyúttal megismertessük a történteket a felnövô generációkkal. Hogy ezt jó magyarságból tesszük-e, vagy csak emlékeztetô tanítóként, ebben az esetben mellékes.
Közeledik a forradalom évfordulója. Éppúgy, mint a korábbi években, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége idén is koszorút helyez el a temetôben. De ebben az évben, úgy látszik, megváltozik a helyzet. Hogy jó irányba-e, azt döntse el ki-ki magában. Ugyanis megtudtuk, hogy a Duna tévé - felsôbb jóváhagyással - műsoros összeállítást tervezett a forradalom gyergyószentmiklósi megünneplésérôl. Eddig semmi baj nem lenne, hiszen örömünkre szolgál, ha városunk médiákon keresztül megmutathatja ország-világ elôtt az arcát; a gond ott van, hogy ez az ünnepi megemlékzés nem a város igazi énjét fogja bemutatni, hanem egy jóelôre megtervezett forgatókönyv alapján szolgál egy bizonyos tévéadót. Hiszen joggal elmondhatjuk, hogy ez esetben amit elvállaltatnak velünk, azt - úgy tűnik - nem mi akartuk. Emberek jönnek majd filmezni, és emiatt - hogy a foltos becsületmundérunkat megvédjük - minden erônket latba vetve elô kell állnunk. Ez az elôállás pénzbe kerül, és sok munkába. A végeredmény pedig egy akarva-akaratlan összecsapott munka lesz.
Ezen ünnep, amit most összekalapálunk, nem lesz a mi ünnepünk, nem a mi érzelmeinket fogja kifejezni, nem az igazi várost mutatja be. Durván: egyszerű reklám. Ezzel nem is lenne baj, de nem vagyok meggyôzôdve arról, hogy pont a magyarságunk számára ily fontos eseményt kell felhasználni erre. Persze arról sem vagyok meggyôzôdve, hogy csak azért csinálunk ekkora felhajtást, mert filmeznek bennünket. De ha ez gazdaságilag és logikailag így működik, akkor itt az ideje, hogy a szervezôkész emberek átgondolják a jövô évi programjukat, ugyanis ha meg tudnak gyôzni valamilyen tévéadót arról, hogy filmanyagot készítsen a megcélzott eseményrôl, akkor lesz itt ünnep, megemlékezés hegyén-hátán. Lesz pénz, és áldozatos tevékenység is mindezért. Ez a titok nyitja.
Egyelôre dicsérjük a kezdeményezést. Nagyon szép, nagyon jó. Csak akkor leszünk szomorúak, ha a 2001-es megemlékezés sivár, száraz, szürke lesz a Duna tévé nélkül.
A cikk szerzője:
Ábrahám Imre
Megemlékeztetnek
Csütörtökön, október 5-én újabb megbeszélésre került sor az október 23-i megemlékezés kapcsán, amelyen már Tanos Miklós, a Duna Televízió munkatársa is jelen volt. Elmondta, hogy 21-ére, szombatra tervezi a felvételt, az ebbôl készült 40-50 perces műsor hétfôn kerül adásba.
Tanos Miklós nem érkezett üres kézzel: teljes műsortervet hozott magával, így levette a műsorterv-készítés gondjait a szervezôk válláról. Markó Béla ünnepi beszédének helye, a kórusok és szavalók által elôadandó művek mind-mind szerepeltek benne, de a legérintettebb, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége teljesen kimarad a forgatásból. Talán nem számított arra, hogy itt már kialakult néhány elképzelés a műsorral kapcsolatban, és talán ezért vetett el minden olyan ötletet, amely nem szerepelt az általa elkészített tervben. Csak beleegyezésre várt.
Sôt, a biztonságra is gondolt. Hogy véletlenül se járkáljon senki a színpadon a felvételt zavarva, cserkészeket kívánt a színpad köré állítani. Meg kell hagyni, alaposan felkészült a munkára...
A megbeszélés után Tanos Miklós válaszolt néhány kérdésre:
- Ehhez a rendezvényhez Gyergyószentmiklósnak nincs sok köze, nem érzi igazán magáénak. Ez a szervezkedés kicsit a régi idôkre emlékeztet, amikor jól meg kellett szervezni a rendezvényeket...
- Március 15-én szerettünk volna mi Gyergyóban forgatni, akkorra hívtak minket. A Duna Tv akkori vezetôsége pénzhiányra hivatkozva nem hagyta ezt jóvá, de azóta is tervezzük, hogy idejövünk. Nemrégiben vezetôváltás volt nálunk, mostanra kaptuk meg erre az engedélyt.
- A televízió arról kellene tudósítson, ami történik. Nincs arra szükség, hogy rendezvényt szervezzünk, mert jön a Duna Tv, hiszen nemsokára itt a Mikulásnap, megmutathatnánk a világnak Gyergyó igazi arcát...
- A Mikulásnap már háromszor szerepelt a Duna Tv műsorán. Az október 23-i rendezvény a gyergyóiaké. Sok segítséget nyújtottak nekem ötleteikkel, bôvítették a Budapesten elkészített programot. Én örülök, hogy sikerült idejönni; nem akarok semmit Gyergyóra kényszeríteni, úgy gondolom, hogy a város emberei akarnak szépen ünnepelni, emlékezni.
Megkérdeztünk néhány jelenlevôt is, mit gondolnak errôl az új szervezési stílusról:
- Szabó Tibor, a Figura Stúdió Színház igazgatója: Talán saját hibám, hogy nem tudom, vannak-e egyáltalán '56-nak gyergyói vonatkozásai. De ennek ellenére úgy gondolom, nemcsak külsô indíttatásra kellene rendezvényeket szervezni...
- Kisné Portik Irén, néprajzkutató: Amennyi szellemi elfekvô erô van bennünk, ránk fér, hogy kívülrôl diktálják a programot. Nem kellene megismétlôdjön az a sok baki, amivel március 15-én találkozhattunk; olyan emberek emelkedtek szóra akkor, akik még magyarul sem tanultak. Nem gyerekcipôben, pampóban járunk.
- Salamon László, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkára: A programmal egyetértünk. Köszönjük a Duna Tv-nek, hogy megmutat minket a világnak; a mi részünk ebbôl annyi, hogy idén is megkoszorúzzuk a sírokat.
A cikk szerzője:
Pál Hajnalka
Szálkák és gerendák
Hetek óta hiányérzetem van. Az én bajom, vághatná rá kapásból az olvasó, de ha elmesélem, lehet hogy megváltoztatja a véleményét. Akkor nézzük:
A Kisújság egyik szeptemberi számából megtudhattuk, hogy lemondott a Gyergyóért Alapítvány két oszlopos tagja. Az alapítványról sokan nem is hallottak, de mindenképp elmondható, hogy ez volt az elsô alkalom, amikor leírva láthattuk azt, hogy mik a céljai, mit csinált mostanáig és kik a vezetôi. Mindez egy tipikus gyergyói betegség: a nyilvánosságtól való óvakodás. Holott akinek nincs takargatnivalója, az nyugodtan kiállhat a napra, fôleg ha a másik oldalon megvalósításokkal büszkélkedhet. Mielôtt valaki félremagyarázná: nem akarom azt mondani, hogy az alapítványnak vaj van a fején, csak azt, hogy a csoda tudja miért, de ebben a városban mindenki sértônek és megalázónak tartja azt, hogy tájékoztassa a közvéleményt. Felelôs beosztásban levô emberek azt hiszik, hogy ha tisztességesen végzik a dolgukat, akkor az elég, nem kell errôl tájékoztatni is másokat. Holott jobb helyeken tudják, hogy nem elég valamit megtenni, legalább annyira fontos el is mondani, hogy azt megtettük. S végsô soron ennek is tulajdonítható az, hogy megindul a pletyka, a szóbeszéd, mint történt - az említett cikk tanúsága szerint - a Gyergyóért Alapítvány meg a Monturist Rt. kapcsolatát illetôen is. Tehát hiányérzetem volt azért, mert én is tudok évek óta az alapítvány létezésérôl, a tevékenységérôl ellenben annál kevesebbet, holott - amint az szintén kiderül a cikkbôl - az pénzeket kapott egy testvérvárostól, feltehetôen nem valakinek a szép szeméért, hanem azért, mert ez egy ilyen nevű és ilyen célokat megfogalmazó alapítvány. Más szóval joggal feltételezhetô, hogy azokat az adományokat lényegében a város kapta. Ez azonban egy régi hiányérzet, nem errôl akarok most beszélni, hanem egy újabbról.
Ugyanis a cikk apropóját az adja, hogy két oszlopos vezetôségi tag lemondott. Egészségügyi okból, illetve más elfoglaltságokra hivatkozva, ellenben a cikkíró sejteti, hogy mindkettô elegáns kifogás, tulajdonképpen másról van szó. Ezt a feltételezést csak megerôsíti az, hogy azóta egyikük sem tiltakozott, mintegy hallgatásával erôsítve meg azt, hogy a cikkíró nem téved. Akkor pedig joggal tehetô fel a kérdés, hogy mi az igazi ok. Erre is van támpont a cikkben, hisz azt olvashatjuk, hogy: Tény, hogy amíg Dézsi Zoltán polgármester volt, addig könnyebb volt. Hisz megvoltak a kapcsolatai, lehetett lobbizni… Mindez így, múlt idôben. A művelt olvasó ebbôl óhatatlanul azt fogja érteni, hogy most már nem lehet lobbizni. Holott nehezen hihetô, hogy már nincsenek meg a kapcsolatai, ugyanis ha mint polgármesternek megvoltak, akkor még inkább meglesznek egy prefektusnak, illetve egy megyei alelnöknek. De akkor mi a gond? S miért mondott le ez a két ember? Ezen a ponton nem szeretnék találgatásokba bocsátani, ugyanis elértünk a hiányérzetem lényegéhez: egy ilyen helyzetben elvártam volna, hogy jelentkeznek a többiek, a megmaradtak, s megmagyarázzák nekünk. Ennek azonban híre-hamva sincs. Hallgatnak. Lehet, hogy tiszta lelkiismerettel, sôt, közben lázasan tevékenykednek a város érdekében (habár ez utóbbit nem igazán hiszem, tekintve hogy immár lassan négy éve "nehezebb" - magyarán: kevesebb a pénz), de itthagynak minket, a város lakóit, a magunk kételyeivel, hiányérzeteivel, ami nem jó dolog! Sôt: nagyon rossz dolog. Ugyanis az teljesen világos, hogy van mit tenni a városért. Hasonlóképpen az is világos, hogy egy alapítványnak vannak olyan lehetôségei, amelyekkel valós hasznot tud hozni a városnak. Ellenben ha valaki a közért tevékenykedik (s ily módon - legalábbis bizonyos értelemben - annak képviselôjeként lép fel), az köteles tevékenységét a teljes nyitottság jegyében lebonyolítani. Még konkrétabban: ha valaki a saját pénzén jótékonykodik, akkor ahhoz senkinek semmi köze, adhatja azt a szegénykonyhának, de ugyanúgy elküldheti vele nyaralni az unokanagynénje dédnagykabátját. De ha egy alapítvány felveszi egy város nevét, s bármilyen forrásokra pályázik, attól én elvárom, hogy egyrészt megkérdezze a várostól, hogy mit tehet érte, másrészt legalább annyira elvárom, hogy rendszeresen és nyilvánosan elszámoljon arról, hogy miképpen gazdálkodik a mások által rábízott pénzzel vagy egyebekkel. Jelen esetben az addig rendben van, hogy elszámol egy budapesti önkormányzattal, hogy a tôle kapott pénzt mire költötte, de én nagyon tudok kételkedni abban, hogy ha odaállt volna a gyergyószentmiklósi polgárok elé, s azt mondja, hogy az V. kerület hajlandó adni ajándékba a városnak teszem azt 50 millió lejt, mit tegyünk vele, akkor közfelkiáltással megszavazták volna, hogy azt költsék a fôiskolára. S ezt nem azért mondom, mert számomra személyesen kedves vagy nem kedves a fôiskola, hanem azért, mert itt élek ebben a városban, s van fogalmam arról, hogy mi fáj az embereknek.
Befejezésképp csak a nyomaték kedvéért megismétlem: elvárnám, hogy ha egy ilyen alapítvány két vezetôje lemond, ráadásul nem minden feltűnés nélkül, hanem nyilvánosan, akkor az alapítvány vezetôsége szintén nyilvánosan mondja el, hogy mi is a helyzet az alapítvány körül. A tapasztalat ugyanis azt mondja, hogy ilyen esetekben valami gond van. Amihez semmi közünk, ha a Péter Pál alapítványról van szó, ellenben egészen más a helyzet, ha ezt az alapítványt úgy hívják, hogy "Gyergyóért".
A cikk szerzője:
Árus Zsolt
Magabiztos gyergyói gyôzelem
A megyei D-osztályú bajnokság 6. fordulójában: Gyergyószentmiklósi Jövô - Maroshévízi Maros 5-0 (3-0). Gólszerzôk: Gáll Ervin (10. perc), Tamás Szilárd (16. p.), Tamás Tibor (19. p.), Tamás István (60. és 77. p.). A Jövô az alábbi összeállitásban játszott: Saitoc - Săndulache, Cioabă, Tamás T. (Kurkó), Zaibert, Bolfă, Tamás Sz., Korpos, Gáll (Csapár), Ábrahám (Tamás I.), Ardeleanu (Nădejde). Játékvezetôk: Fătul Vasile, Papp Levente, Tamás Sándor (mindhárman csíkszeredaiak).
Sorrendben hatodik bajnoki mérkôzését játszotta az elmúlt vasárnap a Jövô csapata. Az ellenfél együttest ambíciós fiatalok alkotják ugyan, de ezen a mérkôzésen a két csapat úgymond nem volt egy súlycsoportban. A nagy kedvvel játszó gyergyóiak magabiztos, ugyanakkor fölényes gyôzelmet arattak, ez köszönhetô annak is, hogy a vendégek végig a nyíltsisakos játékot részesítették elônyben. Még mielôtt tovább lépnénk szólni kell a szervezésrôl, amelyet tömören a következôképpen lehetne jellemezni: kifogástalan. Örvendetes tény az is, hogy a pálya gyepszônyegének minôsége az utóbbi idôben sokat javult, köszönhetô ez a helyi csendôralakulat sorkatonáinak is. Utóbbiak sokat dolgoztak a nyár folyamán a pálya feljavítása céljával, került fűnyirô is a csapat házatájára, s az eredmény lassan-lassan kezd látszani. A Bolfă Ioan játékos-edzô által irányított házigazda csapat a múlt hét folyamán erôsödött, hisz sikerült leigazolni a 32 éves Ábrahám Andrást. A nagy tapasztalatú középpályás a mérkôzés során bizonyította, hogy igenis szükség van rá, teljes egészében ellátta az irányító szerepkörét. Ugyanakkor Ábrahám Andor jelenléte a pályán eddig ritkán tapasztalt magabiztosságot kölcsönzött a középpályás sornak. Az elsô találat Gáll Ervin nevéhez fűzôdik, aki a vendég kapus bizonytalankodását kihasználva közelrôl juttatta a kapuba a labdát. Következett a sorban Tamás Szilárd, aki látványos gólt lôtt a hosszú felsôsarokba. A félidô eredményét a balhátvéd Tamás Tibor állította be. A második játékrészben két csatárt is becseréltek. Gáll helyett Csapár Tibor, Ábrahámot pedig Tamás István váltotta fel. Nyilvánvaló volt, hogy újabb gólok születnek. Nem sokkal pályára lépése után Tamás István is feliratkozott a gólszerzôk közé. A 77. percben a gyergyói csatár kettôre növelte saját találatai számát, a csapatnak ez már az ötödik gólt jelentette. Néhány mondat erejéig érdemes elidôzni az utolsó találatnál, mert ezen a szinten kevésszer látott alakítás volt. Mintegy huszonhárom méterrôl szánta rá magát a lövésre Tamás István, a labda védhetetlenül vágódott a vendégek kapujába. A találkozó végéig nem változott az eredmény, maradt a teljesen megérdemelt 5-0. Hat mérkôzés után a Gyergyószentmiklósi Jövô csapata továbbra is vereség nélkül várja a folytatást.
A bajnoki rangsorban a Jövô a 3. helyen áll: 6 3 3 0 22-3 12 pontos eredményességi mutatóval.
További eredmények a 6. fordulóban: Ditró - Tusnádfürdô 1-7, Hodos - Székelyudvarhely 3-1, Székelykeresztúr - Balánbánya 1-1, Csíkszereda - Galócás 0-0.
A következô forduló (október 14-15.) műsora: Balánbánya - Hodos, Székelyudvarhely - Ditró, Tusnádfürdô - Tölgyes, Galócás - Gyergyószentmiklós, Maroshévíz - Székelykeresztúr.
A cikk szerzője:
Rokaly Zsolt
Nem dicsekszünk, de éldegélünk
Gyergyószentmiklóson, abban a kisvárosban, amely leginkább a nagy mennyiségű, kitermelhetô, exportálható fenyôfájáról híres, haldoklik a fakitermelô és feldolgozó vállalat. Legalábbis így tűnik külsô szemlélô számára. Hisz az egykori UFET bejáratánál hiába jelentek meg új cégnevek, mégiscsak arról hallani, hogy egyre kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak ott, sôt az UMTF néven ismert gépparkot is árverésre bocsátották nemrégiben. Nem mérvadó tehát, hogy sok kis fabogár csodálatosan táplálkozik a zöldaranyból, nem jelent semmit, hogy a déli megyékbôl is hozzánk jönnek a vállalkozók "fázni", mert a Foresta Prim és SCoop '99 házasságából újjászületett egykori mamut, az UFET nem éli virágkorát. Az intézmény igazgatóját, Lemhényi Pált a virágkorról, majd a késôbbi zsugorodásról kérdeztük.
- Az ország jelentôs fakitermelô és feldolgozó vállalata volt az UFET, évente átlagban 200 000 köbméter fát termeltünk ki. Többnyire ajtó-ablakot gyártottunk, és volt három ládagyárunk, amely 340 nônek biztosított munkát. Fa csomagoló eszközöket gyártottunk, de nemsokára bejöttek a modernebb csomagolóanyagok, így más termékek készítésére kellett átállanunk. Szerencsénk volt a tapasztalattal, hisz így rögtön a forradalom után áttértünk a faház készítésre. Szállítani kezdtünk a Duna-deltába, tengerpartra, a déli megyékbe... De akkor megjelent egy újdonság, amivel szembe kellett nézni: a konkurencia.
- 1640 emberrel és a hirtelen bekövetkezett nagy szabadsággal, valamint a konkurenciával mit lehetett kezdeni?
- A megjelenô kisvállalkozók sokkal olcsóbban dolgoztak, mi pedig kínlódtunk, hogy lépést tartsunk velük: nyugati folyóiratokat rendeltem, kemény reklámtevékenységbe fogtam. Ennek ellenére másfél év alatt a belföldi piac kicsúszott a kezünkbôl. Következett Magyarország, de mivel ott is elég sok komolytalan vállalkozóval hozott össze a sors, tovább kellett lépni, nyugatabbra. Akkora bôvült a termékskálánk: hétvégi- és lakóházakat, kerti bútort, valamint elsôként az országban ragasztott gerendákat is készítettünk. 1996-ig elég normálisan dolgoztunk - már amennyire a romániai gazdasági viszonyok megengedték. A baj a széldöntéskor kezdôdött; 1995. November 4-én. Gombamódra nôttek ki az új cégek, a licitálásokon beindult a háttérmunka, amibe mi nem tudtunk bekapcsolódni. Az állam embereként nem adhattam 1000 dollár csúszópénzt, így a fakitermeléssel mi kiszorultunk a gerincekre, a távoli helyekre. Még egy tényezô volt, ami visszahúzta a tevékenységet: az állami faipart a forradalom után úgy szervezték, hogy Brassóba létrehoztak egy központi trösztöt, és kommunista elvek szerint működtették. Rengeteg gyűlést tartottak, reggel kilenctôl este tízig hat igazgató mondta a magáét. És erôltették a fenyô fűrészárú exportot. Mi a fűrészárut feldolgoztuk, és csak a maradékot küldtük külföldre. Persze ez nagyon kis mennyiséget jelentett, így kevés hasznot hoztunk Brassónak.
- A '96-os évben már rengeteg elbocsátásról, hirtelen hanyatlásról hallani...
- Akkor kezdett fogyni a jó fa. Nyugatra rossz fából dolgozni pedig elképzelhetetlen. Kezdôdött a leépítés. A leghumánusabb módon, végkielégítéssel bocsátottam el az embereket. Így is drasztikus volt. A '98-as széldöntés után még a rönkexportot is engedélyezték, ami hatalmas veszteséget okozott a faipari vállalatoknak. A rönkexportôrök nagyon olcsón dolgoztak, hatalmas rentabilitással, ez padlóra tett. Gondot okozott már a gépek működtetése is. Sajnos, ez nem egy remetei csűr, ahol egy gatter vágja a fát. Egy maszek cég kicsibôl nôtte ki magát, mi pedig nagyból kellett összezsugorodjunk kicsivé; természetellenes folyamat volt, amit nem lehetett simán művelni. Következett a még drasztikusabb létszámcsökkenés, átállás új, eladható termékek gyártására.
- Erdei házak is képezték valamikor a vállalat vagyonának részét...
- Óriási eszközállományunk van papíron mai napig is. Valamikor Brassó nem engedte, hogy eladjuk az erdei házakat. Egyik pásztor lelopta az ajtót, a másik az ablakot, így a házak három váltásban mentek tönkre, amíg mi arra vártunk, hogy a komisszíó engedélyezze az eladásukat. A könyvelésünkben ezek a romok ma is házként szerepelnek, és megy az amortizáció.
- Végre sor kerülhetett alig egy esztendeje a privatizációra. Könnyített-e ez a helyzeten?
- A privatizációkor a részvénycsomagot a vállalat alkalmazottai kapták meg, de a helyzet nem enyhült. Gyűlt az adóság az állam felé: motorinát, áramot, nyersanyagot meg kellett venni, telefont fizetni kellett, akárcsak az embereket... és persze a javítások is pénzbe kerültek. Amikor úgy nézett ki, hogy a Foresta Prim ajtajára feltehetjük a lakatot, akkor sikerült társulni az SCoop '99 nevű céggel. Most közösen megy, mendegél a cég, 110 embernek egy darab fekete kenyér csak kikerül. Alapvetôen lecsökkentettük a költségeket. Működik a gattercsarnok, szinte minden terméket külföldnek gyártunk. Van némi esélyünk, hogy ajtó-ablakot adjunk el Dobrudzsában, a deltában, de már Magyarországon nem fogadják el a puhafából készült ajtót, csak mellékhelyiségre. Nem dicsekszünk, de éldegélünk.
- Annyira lecsökkentették a költségeket, hogy a telefonokat is kivágták...
- Mobiltelefonokra tértünk át, az öt helyett most csupán egy vonalat tartunk fenn, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy minden alkalmazott innen intézze családi ügyeit.
- Olyan pletykák keringenek a városban, hogy az SCoop háta mögött Frunda György államelnök-jelölt áll. Mi ebbôl az igazság?
- Én ezt nem állíthatom. El kell mondanom, hogy nem ismerem a cég személyzetét, az az ember viszont aki nálunk az SCoop-ot képviseli, ô Fruda, és nem Frunda. Már kiment divatból, hogy a személyi dossziékban kutassunk, és ebben a helyzetben senkinek sem kell magyarázkodnia, hogy kinek a leszármazottja.
- Idôközben a tölgyesi, tekerôpataki alegységek is más kezére kerültek. Ez is a költségcsökkentés része volt?
- Tekerôpatakon egy Ferenc József korabeli gatterünk volt. Azt még a brassói tröszt adta el, azóta egy váradi vállalkozó működteti. A tölgyesi aktívum igencsak jelentôs volt, két gatter üzemelt, nem jelentett gondot a nyersanyag-beszerzés sem. A gond csak az volt, hogy borzasztóan loptak. 53.000 hektáron dolgoztunk, nehéz volt ellenôrizni, hogy kinek húz a ló, kinek nyomja az útját a buldózer. A gyakori beutazás költséges, úgy döntöttem: eladom, hanem ellopják a fejemet is.
- Az UMTF szintén az UFET alegysége volt, nemrég azt is áruba bocsátották...
- A gépparknál az utóbbi idôben 66 ember dolgozott, nehéz volt fenntartani, így licitre bocsátottuk.
- A gépparkból viszont eltűntek a gépek, és csak kósza hírekre lehet alapozni, hogy hová lettek.
- Az UMTF bankgaranciába volt téve. Egymilliárd lejes hitelvonalunk volt, annak képezte a fedezetét a terület és az épületek. A gépek a mi leltárunkban szerepelnek, így elhoztuk. Én felelek mindegyikért. Ott maradt egy daru, annak sorsáról az új céggel közösen döntünk; ha megvásárolná, akkor felértékeltetjük, eladjuk. Igaz, hogy egy helyen a költöztetés során felszakadt a beton, és nem javítottuk meg a csöpögô csapot, de úgy érzem, emberséges körülmények között adtuk át az épületet. Nem javítottunk, de higgyék el, nekünk, a megmaradt tizenhat hektáron is bôven van, amire költeni ahhoz, hogy talpon maradjunk.
A cikk szerzője:
Balázs Katalin
100 nappal a választások után
Nyilvános számonkérés avagy tanácsülés
A Polgár-Társ Alapítvány kedden délután számadásra hívta meg a polgármestert, valamint a város lakóit, érdeklôdôket. Ezúttal a szervezôk arra kérték Pál Árpádot, közölje a lakossággal, mit sikerült megvalósítani ezidáig a kampányígéretekbôl.
A találkozónak több szépséghibája is volt: a helyszínen, a Szakszervezetek Művelôdési Házának kiállítótermében összegyűlt harmincfôs érdeklôdô közt csak elvétve lehetett kisembereket találni, annál több volt azonban a tanácsos, ôk tettek fel kérdéseket, ôk fűztek kiegészítôt az elmondottakhoz. Tehát tulajdonképpen egyetlen napirendű pontból álló, extrarövid (két és fél órás) tanácsülésnek lehettünk tanúi.
Polgármesterünk ismételten hangsúlyozta, hogy "ha az elsô napokban nem próbáljuk rendezni a dolgokat, akkor a mandátum lejártával ujjal mutogathatunk egymásra", majd kifejtette, hogy a lakosság passzivitását nemcsak a még mindig meg nem alakult Lakástulajdonosi Szövetségek igazolják, hanem az a tény is, hogy erre a beszámolóra ily kevesen jöttek el. A negyvenhét pontba szedett ígéretébôl a meg(nem)valósítottakat nehéz lenne egyenként papírra vetni. A pénz hiánya bizony sok munkában, haladásban gátolta a várost.
Az idénre ígért játszótérbôl nem lett ugyan semmi, de újabb ígéretekkel gazdagodhatott a város: a napokban sor kerül a közvilágítás javítására, a központon lévô lámpatestek kicserélésére; még az idén - ha az idôjárás is velünk tart - új aszfaltburkolat kerül a járdákra; folyamatosan büntetik azon személyeket, akik fát, vagy más építkezési anyagot tartanak az úton, azokat, akik nem rendelkeznek építkezési engedéllyel, sôt megróvásban részesült Pál József is, aki felvigyázóként a tilosban legeltette kecskéit.
Az ígéretek sorából - többszöri unszolás után is - hiányzott a bérbe adott közterületekre kötött szerzôdések tisztázása. A polgármester nem ígérte meg, hogy a területfelügyelôk hagynak csapot-papot, és holnaptól ezzel foglalkoznak. Mint mondotta, nekik van egy kidolgozott munkaprogramjuk, és egyszer eljutnak a bérbeadott közterületekhez is. Még az sem tudta jobb belátásra téríteni a város elsô emberét, hogy a tanács gazdasági szakbizottsága emiatt nem tud haladni a munkájával.
A kérdések között - a piac megvilágításán, az utcaseprôk munkáján, a közművesítésen, a kocsmák bezáratásán túl - szerepelt kettô, amelyet a moderátor tett fel Pál Árpádnak:
1. Mire lehet büszke egy gyergyói fiatal, és mi tarthatja itthon?
Válasz: Neveltetés kérdése, nem függ össze a városvezetéssel.
2. Ha 1-tôl 5-ig kellene értékelni a jelenlegi vezetés, a hivatal munkáját, ahol az egy a nagyon rossz, az 5 a nagyon jó, milyen jegyet adna a polgármester?
Válasz: 3,5.
Nemcsak a hurrogásból, a közönségszavazásból is kiderült, hogy nem mindenki ért egyet a városvezetôvel. Nyolc személy adott hármast, tizenhárman pedig csak kettesre értékelték a tevékenységet. A többi résztvevô pedig nem nyilvánított véleményt.
A cikk szerzője:
Balázs Katalin
Pál Hajnalka
Ufó-rovat
A piramisok, jelenünk titkai
A piramis szó a végtelen homoktengerbôl kibukkanó roppant építményeket juttatja eszünkbe - három óriási, gúla alakú emlékművet -, amelyeket szabálytalanul helyeztek el egymás közelében, hogy az idôk végezetéig dacoljanak a tűzô nappal és a könyörtelen széllel.
Kevesen tudják viszont, hogy nem csak az egyiptomi homoksivatagban találhatók piramisok. Ezek az építmények fellelhetôk a világ minden táján. Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában, sôt Európában és Óceániában is rájuk bukkanunk. Földrajzi helyük is igen változatos hiszen a trópusi ôserdôktôl elkezdve sivatagokban, a mérsékelt égövön, valamint a hideg szibériai felvidéken is találkozunk velük.
Ezek a piramisok kézzelfogható rejtélyek, emlékei egy letűnt, történelem elôtti, érthetetlen világnak. Ezek a kolosszális építészeti remekművek évszázadok hosszú során át szolgáltattak anyagot a régészek, történészek és vallási misztika kutatói számára a velük kapcsolatos megszámlálhatatlan könyvhöz, elmélethez, a vég nélküli vitákhoz és belsô meditációkhoz. E talányok napjainkban is lázban tartják a tudósok érdeklôdését. Bosszantja ôket s mindazokat, akik ezeket a talányokat kutatják. Ki építette a piramisokat? Milyen céllal? Vajon hol szerezték az ismeretlen építôk kivételesen fejlett tudományos és csillagászati ismereteiket ezeknek a gigantikus építményeknek a megtervezéséhez? És milyen precíz, komplex műszaki felszereléssel alkották meg ôket?
Ezek az egyelôre megválaszolatlan kérdések továbbra is sokak képzeletét mozgatják meg, sokak kíváncsiságát csigázzák fel. Elméletek tucatjai láttak napvilágot, de ez idáig egyik sem gyôzte meg a világot az igazáról. A piramisok rejtélye egyelôre megfejtetlen marad.
Nem kétséges, hogy valamennyi piramisépítô civilizáció bonyolult matematikai és csillagászati számításokat végzett, és látszólag lehetetlen kôműves tudománnyal is rendelkezett. Egymástól nemcsak több ezer kilométeres távolságra, de több száz évre élô civilizációk tökéletes pontossággal helyeztek több tonnás kôelemeket egymásra azzal a céllal, hogy azok gúla alakot alkossanak. A piramisok felállításának gyakorlatilag azonos módját és tudományát látva óhatatlanul felmerül az emberben, hogy a piramisok építôit földönkívüli civilizációk tanították minderre. Amennyiben így van, rögtön következik a kérdések sorozata: Honnan érkeztek ezek a földönkívüliek? Hogyan jöttek ide? Vajon csupán azért tanították meg az építôket ezekre a csillagászati és matematikai ismeretekre, hogy azok megalkothassák a piramisokat? Vagy volt esetleg egyéb okuk is arra, hogy az ôsi civilizációnak adományozzák ezeket az ismereteket?
Természetesen jelenleg ezekre a kérdésekre lehetetlen válaszolni. Lehetséges, hogy egy szép napon a régészek találnak majd valamilyen írásos leletet, ami végre fényt derít a piramisok rejtélyére. Ám, addig az archeológusok meg lesznek gyôzôdve arról, hogy a piramisokat templom vagy síremlék céljából emelték. Ez már évszázadok óta így van.
A piramidológia megalapítójának John Taylort tekintjük, aki a lavinát A Nagy Piramis - Miért Építették, És Ki Építette c. könyvével indította el.
John Taylor a Londoni Egyetem könyvkereskedôje volt, és nem professzora, mint azt sokan állítják. Ez ugyan semmit sem von le a tudásából, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a fenti munkáját 30 éves elôkészület után adta ki 1859-ben.
Mindettôl függetlenül a rendelkezésre álló adatok segítségével sikerült kiszámítania, hogy... "A Piramis alapjának kerülete azonos ama körvonal hosszával, melynek sugara megegyezik a Piramis magasságával". Ez volt az elsô lépés azokhoz a felfedezésekhez, melyek szerint a Piramisépítôk ismerték a Ludolf-féle számot, az aranymetszést, a körvonal rektifikációját, sôt még a kör négyszögesítését is.
A legtöbb tudományos kutatás a gizai Hufu vagy Kheopsz néven ismert Nagy Piramisról készült. Mennyi idô alatt tudták felépíteni a piramist? Hány ember dolgozott rajta? Az egyiptológusok közösen kialakult véleménye szerint két évtized és 100 000 ember szükségeltetett hozzá. Abban is általános az egyetértés, hogy az építészeti vállalkozás nem egész éves tevékenység volt (a megfelelô számú munkáskéz hiánya miatt), hanem csak arra a mezôgazdasági szempontból tétlen idôszakra korlátozták, amikor a Nílus kiöntött.
Az építôknek nemcsak a több tízezernyi tonnát vagy annál is többet nyomó kôtömbök miatt fôhetett a feje, az igazi válságot az a többmilliónyi átlagos méretű, mondjuk úgy 2,5 tonnás kôtömb okozta, melyeket szintén oda kellett szállítani az épülethez. Megbízható becslések szerint a piramis összesen 2,3 millió kôtömböt tartalmaz. Ha viszont feltételezzük, hogy az építészeti munkák csak az évente három hónapnyi mezôgazdasági holtszezonra korlátozódtak, akkor a problémák megtöbbszörözôdnek és ilyen ütemterv csak a kivitelezôk rémálmaiban szerepelhet. Képzeljük csak el például, hogy miféle hihetetlen szervezettségre és összhangra volt szükség a kôművesek és a kôfejtôk között, hogy a kôtömbök megfelelô ütemben érkezzenek az építkezéshez. Képzeljük el, hogy milyen pusztítást vitt volna végbe, ha csak egyetlen kôtömböt is leejtenek, mondjuk a 175. emeletrôl.
De ez csak egyike volt a sok problémának. A többirôl részletesebben a következô lapszámunkban olvashatnak az érdeklôdôk.
A cikk szerzője:
Ábrahám Imre
Viccek
A feleség verseket olvas, majd kis idô múlva berohan a férje dolgozó szobájába:
- Dezsô, valami Goethe kiadta a versedet, amit 30 évvel ezelôtt nekem írtál!
A rendôr ajándékba kap egy Kinder tojást. Másnap kérdi a társa:
- Na, milyen volt?
- Hát, finom, de a sárgájától majdnem megfulladtam...
- Apa, tudsz te sötétben írni???
- Persze, hogy tudok.
- Akkor lekapcsolom a villanyt, te meg írd alá az ellenôrzômet.
- Mondja, szomszéd, hogy megy a méhészkedés?
- Remekül! Mézet még egy cseppet sem adtak, de az anyósomat már 10-szer megszúrták azok a kis szorgosok!
- Nézze, bácsika - mondja az orvos - a maga korában már ideje lenne lemondani a nemi életének legalább a felérôl.
- De melyik felérôl? Ne gondoljak rá, vagy ne beszéljek róla?
- Mi az ellenállás mértékegysége?
- Partizán-négyzetméter.
Egy ügynök egy kisfiúval utazik a vonaton. A szembeülô utassal elkezd beszélgetni, mire az megkérdezi.
- És mit tetszik árulni?
- Fogamzásgátló szereket.
- Hát akkor nem éppen alkalmas, hogy a kisfiát is magával viszi.
- Nem, ez itt nem a kisfiam, hanem egy reklamációs eset Kistarcsáról.
Vidéki János bácsi felmegy Budapestre. Találkozik a híd alatt egy csapat huligánnal. megkérdezi:
- Hát ti meg kik vagytok?
- Mi vagyunk a vagányok!
- És miért vagytok ti vagányok?
- Hát ezért! És a fôvagány int egy másik vagánynak, és az fölkap egy baltát. A fôvagány fejéhez vágja, de az egy cm-re a fejétôl megfogja.
- Hát ezért vagyunk mi vagányok!
János bácsinak nagyon tetszik a dolog, visszamegy vidékre, elmeséli a fiának pesti kalandját, és szól neki, hogy hozzon baltát, és kimennek az erdôbe.
- Fiam, célozz a fejemre, és üss!
- De papa, ez nem lesz jó ötlet!
- Azt mondtam, hogy üss!!
Hát a gyerek egy kicsit vonakodik, de a végén odavág az öregnek.
János bácsi összeroskad. A gyerek csalódottan megy haza, látja, hogy szalad az anyja elé:
- Hol van az apád, kisfiam?
- Kint vagánykodik az erdôben...
- Mi lesz a Csipet Csapatból az atomkatasztrófa után?
- Cifet Cafat.
- Hogy halt meg a rendôr felesége?
- Vasalta a függönyt, s kiesett az ablakon...
- Mi a KGST címere?
- Zöld mezôben hét sovány tehén egymást feji...
- Megy az úton egy okos rendôr, egy buta rendôr és hófehérke, találnak egy 500-ast, ki veszi fel?
- A buta rendôr, mert hófehérke és okos rendôr csak a mesében van...
- Mi az? Nappal ugat, éjjel úszik?
- Az anyós protézise...
- De szép pulóver van kiskegyeden...
- Igen, eredeti teveszôr..
- Azt a púpokból mindjárt gondoltam...
- Miért kopog a fapapucs?
- Mert nem éri fel a csengőt.
A nôknek két hormonjuk van: egy serkentô meg egy gátló. A gátló gátolja az agyműködést, a serkentô meg serkenti a gátlót!
Beteg mondja a doktornak :
- Doktor úr, mostanában nagyon feledékeny vagyok!
- Mióta?
- Mit mióta?
- Hogyan duplázhatod meg egy Trabant értékét?
- Megtankolod.
A cikk szerzője:
(...)
Jubileumi kórustalálkozó
Szombaton, október 7-én kórustalálkozóra került sor a Korona nagytermében a Domokos Pál Péter Nôi Kórus megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából.
A hangulatos, fület gyönyörködtetô összeállításra teltháznyi nézô gyűlt össze. Nekik is volt szerepük a rendezvény hangulatának emelésében, hiszen a Szózatot együtt énekelték a jubiláló kórussal.
A születésnapját ünneplô kóruson kívül több környék- és helybeli kórus is fellépett, mint a szárhegyi Kájoni János Templomi Vegyeskar, a Tekerôpataki Fúvószenekar, a Gyergyószentmiklósi Örmény Kórus, az Ipartestület Férfikórusa.
A rendezvényt a ditrói Hagyományôrzô Népdalcsoport, valamint Köllô Miklós Régizene a Millenium jegyében címet viselô elôadása tette még érdekesebbé, színvonalasabbá. Egyhangú sikert arattak a népi hangszerek, amelyeket Köllô Miklós és Köllô Tünde szólaltatott meg és mutatott be az érdeklôdôknek. Az ünnepség zárszavaként a Domokos Pál Péter Nôi Kórus lépett színpadra, néhány régi tagjával együtt. Nagy Ferenc, a Seprôdi János Nemzetközi Kórusszövetség nevében díszoklevelet nyújtott át a kórusnak tíz évnyi munkásságáért.
A cikk szerzője:
Pál Hajnalka
Ünnepelni is tudni kell
Még sokáig fognak beszélni a Gyergyói-medencében az elsô remetei falunapról, és az ünnep óta senkitôl nem hallani egyetlen rossz szót sem a rendezvényrôl. A szervezôk célja egyértelmű volt; amint a meghívóban is olvashatjuk: "Gyergyóremete önkormányzata és az RMDSZ a XXI. századot a Falunapok hagyományossá tételével szeretné köszönteni." A község kitett magáért: reggel térzenével fogadta az ébredôket a rezesbanda, a szentmisét ünnepi gyűlés követte, kiállításmegnyitó majd a sport és szórakoztató rendezvények következtek, amelyre a bál tette fel a pontot. És képzeljék, minden pontos idôben kezdôdött, nem vonultak el az urak külön ünnepelni, hanem nagy terített asztal mellett együtt evett sült ökröt és krumplisalátát a falu apraja-nagyja.
Mindeközben megemlékeztek a falu nagyjairól: díszpolgári címmel jutalmazták dr. Asztalos Lászlót negyvenkét éves tevékenységéért, post mortem kitüntetés járt Oláh József egykori néptanácselnöknek, Mincsor Béla testnevelôtanár és jégkorongedzô pedig a Pro Remete díjat érdemelte ki.
Díjat adnak, hogy díjat kapjanak - szoktuk megjegyezni csípôsen. Ez esetben azonban a Gyergyói medencében tényleg a remeteiek érdemelnék meg a Legjobb Falunap Szervezôk díját.
A cikk szerzője:
Balázs Katalin
|