6. (372.) szám, 2001. február 15-21




    Kis város... kis körzetek

               Úgy látszik, ha lassan is, de kezd hatása lenni a tanácsoknak, véleményeknek, meglátásoknak. A városi RMDSZ is belátta, hogy csak úgy tudja visszahódítani elvesztett magyarjait, ha megpróbál tenni is értük valamit, ha közelebb kerül hozzájuk, ha kommunikál velük. Nevezhetném elôrelátásnak is, hiszen ez mindenképp egy jó politikai fogás a jövendô választásokat illetôen, de inkább lássuk benne a jobbító szándékot és a tényleges tenniakarást. Mondom ezt azért is, mivel tudomásom szerint és egyesek bizonygatásának hitelt adva, a város virtuálisan eddig is fel volt osztva az RMDSZ tanácsosai között. Ám nem sok látszata volt a dolognak. Gondolom ezért is vonták be a független tanácsosokat, hiszen, ha ôk valaminek nekilátnak, akkor azt komolyan gondolják. Reméljük, a példa ragadós lesz a tanácsosi fizetéseket illetôen is, és Kercsó Attilát utánozva a többi RMDSZ-es tanácsos is lemond fizetésérôl a köz javára. Ezzel is igazolva elkötelezettségét a város iránt.
               Mennyi? Harminc. Mi harminc? Mi mennyi? Viccen kívül: harminc körzetre van osztva a város. Most már mindenki tartozik valaki(k)hez, aki(k)nek elmondhatja búját-baját, s ha nem is kap megoldást, legalább jól kipanaszkodhatja magát.
               Tanácsosaink választottak a körzetek között, az RMDSZ melléjük állított egy-egy választmányi tagot, és nevezett ki körzeti felelôsöket. Enyhén ellenôrzô-megfigyelô látszata van az egésznek, de valószínűleg tévedek.
               Persze az lett volna az igazi, ha huszonegy körzetre osztják fel a várost, és a következô választásnál minden körzet tanácsost választ magának függetlenül attól, hogy az milyen pártot képvisel. A fontos az lenne, hogy a körzetek olyan embereket juttassanak tanácsosi székhez, akik bizalmat élveznek, becsületesek, tettre készek, tiszteletnek örvendnek, ismerik a körzet problémáit, lakói annak. Így beszámolót lehetne kérni a tevékenységükrôl, és eredménytelen szereplésük esetén más körzeti tanácsost választani. Ez lenne a demokratikus és egyben apolitikus. Ekkor mondhatnánk el, hogy a tanácsosainkat nem a pénz vezérli, nem pártérdekeket szolgálnak, hanem valóban a közösségükért tesznek. Lehet, hogy valamikor ilyen lesz a városi tanács, de addig még sok szenny folyik le a Békényen.
    Ábrahám Imre

    Két Nagy ember vezeti a Közüzemeket

               Több olvasónk is feltette a kérdést: ki most a Várorosgazdálkodási Vállalat igazgatója? Nem rejtély ugyanis, hogy Nagy István egykori országgyűlési képviselô mandátuma lejárta után újra elfoglalta a GO Rt. vezetôi foteljét, miközben versenyvizsgázott a hivatal által meghirdetett jegyzôi munkakörre. Az ellenfél nélküli megmérettetés sikeresnek bizonyult, Nagy István pedig várja a tizenöt napon belül esedékes kinevezését. De addig is igazgatja a Városgazdálkodási Vállalatot a helyettes igazgatóval, Nagy Attilával karöltve.
               A GO Rt. sorsa iránt érdeklôdve, csupán a kisebbik Nagy, azaz Nagy Attila volt hajlandó kötélnek állni, kérdéseinkre válaszolni.
               – Úgy hírlik, az utóbbi idôben ketten vezetik a város gazdálkodását, de ki marad a jövôre?
               – Nem kósza hírek ezek, valóság. Amikor megérkezik Nagy István kinevezése, akkor kerül sor döntéshozatalra, a városi tanács szavazza meg, hogy ki legyen a GO Rt. igazgatója a továbbiakban. Én egyáltalán nem támogattam Istvánt, hogy elmenjen titkárnak, úgy éreztem, hogy ketten könnyebben és jobban tudtuk volna vezetni a Közüzemeket. Remélem, hogy István ezen lépése nem zárja ki azt, hogy továbbra is szakmai segítséget nyújtson nekünk.
               – Jelen pillanatban még milyen gondok vannak?
               – A válasz az utóbbi idôben nagyjából ugyanaz: ma estére (hétfô) még van, de holnap reggelre már nincs fűtôanyag, ellenben nagyobb mennyiségű üzemanyag indult Gyergyószentmiklós felé. A pénzügyi résznél pedig arról számolhatok be, hogy elôleget kaptunk a költségvetésbôl, melynek fejében biztosítanunk kell a zavartalan ellátást, a számlák kifizetését. Mindenkinek tudnia kell azonban, hogy a kapott ártámogatás nem elegendô ahhoz, hogy számláinkat ki tudjuk fizetni, tehát feltétlenül szükségünk van arra, hogy a fogyasztóink törlesszék tartozásaikat.
               – Folytatták-e a nagyadósok kilakoltatását, a beharangozott vagyonelkobzást?
               – Újabb hét család kapott utolsó határidôt, aztán következik a kilakoltatás, a vagyonelkobzásig viszont még nem jutottunk el. Szomorú, mert ezek olyan családok, akiknek igazán szükségük lenne a támogatásra. Nekünk pedig a 7 milliárd lejes kintlévôséget kellene valamilyen módon behajtanunk.
               – Nem rózsás a helyzet, s talán ezért röppentek fel olyan hírek, miszerint Nagy István a nehézségek elôl akar megszökni, azért választja a titkári, "nyugdíjas" állást. Mi errôl az ön véleménye?
               – A kérdésre nem könnyű válaszolni, bár én nem úgy ismerem Istvánt, hogy megtorpanna a nehézségek elôtt. Szerintem az a tény, hogy idôközben elvégezte és megszerette a jogot, irányította olyan pályára, ahol tudását kamatoztatni tudja. Bár én még nem vagyok biztos abban, hogy el fog menni; meg szeretném gyôzni, hogy maradjon.
               – És ha elmegy, amennyiben a tanács önt jelöli meg, akkor felvállalja az igazgatói teendôket? Úgy tűnik, nincs sok kedve a további igazgatáshoz.
               – Van benne igazság. Az utóbbi két esztendô nagyon nehéz volt. Sok tényezô hozzájárult ahhoz, hogy belefáradjak a teendôkbe. Nem éreztem, hogy a tulajdonos, a város fontosságához mérten kezelné a közüzemi kérdéseket. Erre anyagi bizonyítékot is felhozhatok: azon beruházások ellenértéke, amit visszakaptunk a városi tanácstól, elenyészô. Ennek 20-30-szorosát teszik ki a termelésbôl visszafordított összegek. Én sajnos azt látom, hogy az a közmű, amivel '90-be átjöttünk már nagyon kezd leromlani; anynyira, hogy nemsokára tarthatatlan lesz az állapota. Egy olyan közmű, ahová 10-15 évig senki nem ruház be, nem javít, módosít, az tönkremegy. A szolgálati idejét jóval felülmúlta, s ami 15 évig megy, az nem biztos, hogy a tizenhatodik évben is működni fog. Ha nem ébred rá a vezetôség a közmű fontosságára, akkor veszélyeztetjük a várost. Elég sok átiratot, figyelmeztetést küldtem ez ügyben a tanácshoz, de változás nem történt. Ha ez így megy tovább, akkor kockázatossá válik a vezetôi beosztás, nem elég a hozzáállás, a szaktudás, ez az intézmény bukásához vezet. Ebben én nem biztos, hogy részt szeretnék venni.
    Balázs Katalin

    Új titkár a hivatalban

               Február 6-án került sor arra a versenyvizsgára, amelyen az új hivatali titkár kilétét döntötték el a vizsgáztató bizottság tagjai: Penu Szilárd, a prefektúra jogásza, Tímár Éva, a megyei tanács jogásza, polgármesterünk, valamint tanácsosként Suciu Gábor és dr. Kolumbán László. Nem lehetett nehéz dolguk, hiszen egyetlen személy, Nagy István egykori képviselô, a Városgazdálkodási Vállalat igazgatója jelentkezett, aki megfelelt a követelményeknek.
               Az állásra kétszer is hirdettek pályázatot. Az elsô versenyvizsga január negyedikére volt kiírva, az érvényben levô törvénynek megfelelôen, az állás felszabadulásától számított negyvenöt napon belül. De valamiért elmaradt. Érdekes módon, míg az elsô felhívás szerint – amely a Képújságban jelent meg – öt év szakmai tapasztalat szükséges az állás betöltéséhez, a másodikban – ez már a Hargita Népében volt közölve – ez a követelmény négy évre csökkent. Ugyanez a törvény írja elô azt is, hogy a harmincezernél kevesebb lakosságú helységekben érettségi vagy felsôfokú végzettség is elégséges a titkári állás elfoglalásához, és nem említi a szakmai tapasztalat szükségességét. Bár városunk ebbe a csoportba tartozik, mégis felsôfokú jogi végzettséget, sôt tapasztalatot is kértek a pályázóktól. Az is szerepel a törvényben, hogy egy, a tanács által kijelölt személynek is jelen kell lennie a vizsgán. Olyan tanácsülés viszont nem volt, amelyen eldöntötték volna, hogy ki lesz ez a személy.
               Suciu Gábor elmondta, hogy ez a vizsga egy szóbeli, és egy írásbeli részbôl állt, amelyeknek az egyetlen jelentkezô megfelelt. Törvényesnek tartja a titkárválasztást, annak ellenére, hogy tudja, történtek formai hibák. Ezek közé sorolja azt, hogy a tanács nem dönthetett arról, kit küld a bizottságba:
               – Sajnos az év végi és év eleji kavarodásban elfelejtôdött a testület elé tárni ezt. De biztos vagyok benne, hogy a kollégák, figyelembe véve jogi tudásomat, és azt, hogy a jogi bizottság elnöke vagyok, engem választottak volna.
               Hogy miért szerepelt az álláshirdetésben jogi végzettség és szakmai tapasztalat is feltételként, azt Suciu Gábor azzal magyarázta, hogy szerinte a polgármester igyekezett a legmegfelelôbb személyt kiválasztani, azt, akinek már van tapasztalata, jogi ismerete, nem kell „betanítani".
               A pályázat nyertese, Nagy István egyelôre nem kíván nyilatkozni lapunknak ez ügyben.
               Végezetül lássuk, mi a feladata egy hivatali titkárnak. A törvénynek megfelelôen biztosítja a tanácsülések összehívását, elôkészíti azokat az iratokat, amelyek vita tárgyai lehetnek az ülésen, részt kell vennie ezeken, láttamoznia kell a határozatokat, magára vállalva a felelôsséget ezek törvényességéért. A titkár faladatai közé tartozik az is, hogy a hivatal levelezését kézben tartja, ellenôrzi a válaszok elküldését az elôírt határidôn belül.
    Pál Hajnalka

    Szálkák és gerendák

               Több mint másfél hónap telt el a Bucsin negyedi robbanás óta. Ha nem is felejtette el mindenki, de ma már nem téma, nem beszélünk róla. Legalábbis újságban, rádióban, tévében nem. Már rég. Egy ideig szenzáció volt, aztán elmúlt. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Holott nincs. Egyáltalán nincs. Igaz, hogy a tetô ki van javítva, a lakók kártérítést kaptak, a lakások többé-kevésbé rendbe vannak téve, stb., stb. Mindez köszönhetôen annak, hogy kerültek jó szándékú emberek, akik segítettek pénzzel, munkával, anyaggal, ki mivel tudott. Nem költôinek szánt kérdésem azonban így szól: ki kell megtérítse a kárt: a jó szándékú, segítôkész emberek, vagy az(ok) aki(k) a kárt okoztá(k)?
               Azon a tanácsülésen, amit már valamikor nagyon rég tartottunk, s aminek egyetlen témája a robbanás volt, szinte kizárólag a károsultakról, a segélyekrôl meg a segélygyűjtésrôl volt szó. Én felvetettem ugyan a felelôsség kérdését, illetve az ügy jogi vonatkozásait, de kifizettek azzal, hogy a kivizsgálás még zajlik, meg kell várni a végét. Roppant bonyolult ügyrôl lévén szó, vélhetôen éveket is fel fog ez venni. Vagy lehet, hogy mégsem? Lehet, hogy már lezárult? Ki tudja? De kit érdekel? Engem igen. Egyedül lennék? Az szomorú volna! Ugyanis az helyénvaló és szép dolog, hogy a kivizsgálás lezárulása elôtt, azonnal segítünk, ki mivel tud, hogy a károsultak lakásai mihamarabb újra lakhatóak legyenek, a fűtés induljon újra, stb. De ezzel nem lehet lezárni az ügyet, s elégedetten üldögélni. Az ügyészség hadd végezze a maga kivizsgálásait, s indítson eljárást a vétkesek ellen, ha bűncselekmény történt. Ez azonban a dolgok egyik fele. Ezen túl a károsultak is figyelemmel kell kövessék az események alakulását, s azon kell legyenek, hogy a vétkes(ek)tôl megkapják az ôket ért kár ellenértékét. Ez – szerintem – alapvetô kötelességük.
               Amikor a segélybôl összegyűlt pénzt szétosztották, ott volt a tévé is. Onnan tudom, hogy egyik károsult azt mondta, hogy a kárát ugyan megterítették, de ô most örökre hálás kell legyen azoknak, akik erre a célra adakoztak. Elsô látásra valóban így van, annak ellenére, hogy aki adott, az jó szívvel adta, s nem vár érte se hálálkodást, se ellenszolgáltatást. Azonban a dilemmára van megoldás, nagyon is kézenfekvô: fel kell hajtani, akár per útján is, a kárt okozó(k)tól a kártérítést, s azt felajánlani közcélokra. Ezáltal a megsegítettek elmondhatják, hogy ôk tulajdonképpen csak kölcsönt kaptak az adakozóktól, s azt most visszaadják, ha nem is nekik, de a városnak, a közösségnek. Más szavakkal: ôk megkapták a káruk ellenértékét annak okozójától, a segélyeket meg tulajdonképpen a város kapta. Azokból a százmilliókból lehet parkosítani, játszótereket építeni, vagy bármilyen más olyan munkát elvégezni, ami szükséges, épp csak a pénzhiány miatt folyton elmarad.
               Mindez sokkal egyszerűbb volna, ha létezne bejegyzett tulajdonosi szövetség a károsult tömbházban. Az eljárhatna ezekben az ügyekben, tárgyalhatna, perelhetne, intézkedhetne. Hiányában a lakók kell ezt megtegyék, külön-külön, ami sokkal nehezebb, de nem lehetetlen, ráadásul – szerintem – erkölcsi kötelességük is. Elvégre az tényleg nem tisztességes, hogy kár ért, segélybôl kaptam kártérítést, azt megköszönöm, s kész. Az ügyintézésben, pereskedésben pedig szakmai segítséget adhatna nekik a polgármesteri hivatal, hisz azon túl, hogy van jogásza, elvben az is a dolga hogy védje a város polgárainak érdekeit, segítse ôket, ha rászorulnak. Elvégre az ô pénzükbôl él.
               Ugyanennél a témánál maradva, a múltkorában volt egy találkozó, amit a Polgár-Társ Alapítvány szervezett, s aminek a témája a robbanás volt. Meghívtak minden érintett intézményt, plusz károsultakat, meg bárkit, akit a téma érdekelt. Talán ott mondta egyik károsult, hogy az ô lakásában nagy kár nem keletkezett, ellenben leégett a műhelye, benne kerékpárokkal, szerszámokkal, faanyaggal stb., ô ezért kártérítést szeretne kapni. Holott kivizsgálás nélkül is világos, hogy a tömbház nem gyúl ki, vagy legalábbis nem keletkezik benne akkora kár, ha nincsenek közvetlen mellette a faépítmények, illetve ha nem tárolnak a tetôtérben rengeteg gyúlékony anyagot. Más szavakkal az illetô – szerintem – egyike a kár okozóinak. Akkor meg kártérítésrôl beszélni... lehetne, ha be lett volna biztosítva a műhelye, s a kártérítést a biztosítótól kérné. De így?
    Árus Zsolt

    Találkozó az intézményekkel

               Pénteken a tanácsteremben került sor arra a találkozóra, amelyen a vidék polgármestereinek egy része és nagyobb intézmények vezetôi vettek részt. Jelen voltak a villamossági vállalat, a vízügy, útügy, tűzoltóság, közegészségügyi felügyelôség (Sanepid), Romtelecom, Környezetvédelmi Ügynökség, Közüzemek vezetôi.
               A közel három órát tartó gyűlésnek az volt a célja, hogy közösen próbáljanak megoldásokat teremteni a város problémáira, de nem volt megjelölt témája, amit a résztvevôk hiányoltak is. Így a találkozón rengeteg probléma került szóba, és egyiket sem tudták átfogóan megtárgyalni. Miután a meghívott intézmények vezetôi bemutatták tevékenységüket és hatáskörüket, szóba kerültek a problémák is.
               Kiderült, hogy a Közüzemeknek 800 milliós adóssága van a vízügy felé, hogy a Sanepid nem foglalkozik a garázsok problémájával, bár tudják, hogy nagy részükre nem adtak, nem kértek építkezési engedélyt. Mivel az egyik fô téma az építkezések, és ezen belül fôleg a garázsok helyzete volt, az a kérdés is felmerült, hogy milyen alapon van több garázsba is bevezetve az áram. Az Electrica vezetôje, Kovács Artúr elmondotta: építkezési engedély nélkül nem hagyják jóvá az áram bevezetését épületekbe, ezért a garázstulajdonosok nagyrésze sajátkezűleg végzi el az áram bevezetését, engedély nélkül.
               Pál Árpád polgármester elmondotta, hogy tavasszal közös akcióba kezd a Gyergyói-medence polgármestereivel; kalákára hívják a lakókat nagytakarítás végett. Răzniciuc Ioan felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy jól gondolja meg, hová viteti a medence szemetét, mert tűzveszélyes.
               A kerekasztal-beszélgetés végén az a döntés született, hogy ilyen találkozókat még fognak szervezni, de akkor már leszűkített témakörrel.
               Mivel a péntek délelôtt a sajtótájékoztató idôpontja is, kértük Pál Árpádot, számoljon be az elmúlt hétrôl. Mivel nem készült a tájékoztatóra is, annyit tudott elmondani, hogy:
               * Az Electrica vezetôségével együtt helyszínelni voltak a romák lakta Téglagyár és Fenyô utcákban, a villamossági gondokra próbáltak megoldást találni, hiszen ezekben az utcákban nincs közvilágítás. Megoldást kerestek arra is, hogy a lakásokba is bevezethessék az áramot.
               * Elkészült a tervrajz a Rákóczi utca modernizálására. Ezt már el is juttatták a megfelelô helyre, a pályázathoz csatolva.
    Pál Hajnalka

    Nincs sok esély
               Nincs sok esélye az RMDSZ-nek arra, hogy keresztülvigye alkotmánymódosítási javaslatát. A romániai magyarság képviseleti szerve tizedik éve szeretné elérni, hogy az alkotmány elsô cikkelyébôl töröljék az országot nemzetállamként meghatározó kitételt. A Nagyrománia Párt alelnöke, Corneliu Ciontu a leghatározottabban leszögezte, semmilyen formában sem engedik meg azt, hogy bármit változtassanak az alkotmány elsô cikkelyén.
               Míg a Nagyrománia Párt képviselôje nem érvelt, csak kinyilatkoztatott, addig a Szociáldemokrata Párt elnöke, Alexandru Athanasiu a történelmi gyökerekig nyúlt vissza. Mint kifejtette, Románia történelmileg egységes államként jelent meg, sohasem volt szövetségi állam. „Persze, a történelmet át lehet írni, de úgy gondolom, ennek még nem érkezett el az ideje" – tette hozzá. A kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja is ragaszkodik az ország nemzetállamiságához. Képviselôházi frakcióvezetôje, Viorel Hrebenciuc kijelentette, a román állam nemzeti és egységes jellegérôl nem lehet vitatkozni. „Nem akarok most olyasmiket mondani, hogy egyetlen négyzetmétert sem adunk fel az ôsi rögbôl, de be kell látnunk, hogy ez a cikkely a román nép léte szentesítésének kvintesszenciája, s ezért semmiképpen sem lehet módosítani" – hangsúlyozta. A Demokrata Párt vezetôje, Petre Roman sem ért egyet az RMDSZ elképzelésével. Hogy miért, azt konkrétan nem indokolta meg, csak annyit mondott, hogy több száz érvet is fel tudna sorakoztatni. A Nemzeti Liberális Párt határozottan szembeszegül az RMDSZ törekvésével. Elsô alelnöke, Valeriu Stoica kiemelte, pártjának álláspontja igen világos ebben a kérdésben. E szerint a nemzeti jelzôt meg kell tartani az alkotmányban, hiszen az olyan szükséges fogalom, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. „A nemzeti meghatározás egy állam identitását fejezi ki, törlése káoszhoz vezetne a nemzetközi kapcsolatokban" – tette hozzá.
    Hunor Press


               Emlékez(tet)ô
    Drezda lángokban – én ott voltam!

               Sok emlék gyűl össze az embernek egy bizonyos kor elérése után. Egyesek kellemesek, mások felejthetetlenek. Vannak azonban olyan kellemetlenek, amelyeket nem lehet elfelejteni – olyan megrázó volt, hogy nem tudom kitörölni emlékeimbôl. Részemre a leghátborzongatóbbak közé tartozik 1945. február 13-a és 14-e: Drezda kegyetlen, gyilkos bombázása. Állítólag több mint 350 000 ember lett a bombák áldozata. Ezt a légi vállalkozást Winston Churchill miniszterelnök és Arthur Harris légierô tábornok határozta el.
               Hogy is történt? Mint fiatal hivatásos tiszt Németországba, Drezdába lettem vezényelve a 81-es Magyar Királyi Honvéd ezredhez. Nagy bizalommal néztem új beosztásom elé. Egy háromemeletes német kaszárnyában voltunk elszállásolva, ahol több német katona is tartózkodott.
               A németekkel való viszonyunk hűvös volt, mert nemcsak a szállást kellett velük megosztani, hanem az élelmet is, ami már igen szűkös volt Németországban. Mi udvariasak voltunk és megköszöntük amit kaptunk, mely hasonló volt a németek ellátásával.
               Drezda gyönyörű város volt, festôies, kulturált és ezért sokan az Elba folyó partján lévô német Florencnek nevezték. A szirénák gyakran megszólaltak, de mindenki meg volt gyôzôdve, hogy Drezdát soha nem fogják bombázni, hiszen állítólag Churchill unokahúgát itt tartották fogságban. A másik félrevezetô nézet az volt, hogy sok szovjet, amerikai, kanadai és angol hadifoglyot is itt tartottak szöges drótkerítés mögött. Az volt az általános vélemény, hogy csak nem fogják saját vérüket és csatlósaikat bombázni... Még légvédelmi ágyuk sem védték a várost és nem voltak német vadászgépek sem.
               Mennyire tévedtek a németek! A jaltai megegyezés szerint Drezda a Szovjet zónába fog kerülni a háború után. Winston Churchill és Arthur Harris tábornok szerint meg kell ijeszteni a németeket. Ha tönkre is megy a város – nem számít. A szovjetek problémája lesz a jövôben.
               Drezda már zsúfolásig tele volt menekültekkel, akik Berlin bombázásától és a vörös hadsereg elôl menekültek a csendes, műemlékekkel, múzeumokkal büszkélkedô békés városba.
               Hadászati szempontból itt nem volt hadiipar és nagyobb katonai alakulat sem. Talán a nagy és fontos vasúti csomópontot és hálózatot lehetett fontosnak tartani, és az Elba folyó feletti hidakat.
               A németek és a magyarok számára egyre rosszabbodó hadi helyzet ellenére mi fiatalok meg voltunk gyôzôdve, hogy megnyerjük a háborút valami titkos német fegyver segítségével. A propaganda jól működött és a kiképzés tovább folyt, mintha semmi aggodalmunk nem lett volna.
               1945. február 13-án ügyeletes tiszt voltam, semmi szokatlan nem történt, este 10 órakor a szirénák ismét megszólaltak, sürgetve, hogy mindenki vonuljon a pincékbe és bunkerekbe. A katonák álmosan, lassan mentek a laktanya alatti óvóhelyre. Miután meggyôzôdtem, hogy katonáim biztonságban vannak, magam is lesiettem az óvóhelyre.
               A legtöbben biztosra vették, hogy kár az izgalomért, mert ez is egy „fals" riadó: úgy sem fognak bombázni... Azonban hamarosan hallani lehetett az angol Lancaster bombázók fenyegetô bömbölését. Hányan lehettek? A több száz gép összefonódó moraja kezdett aggasztani engem is. Valami furcsa hangulat fejlôdött a levegôben, ami azelôtt nem volt. Kíváncsiságból én is kilestem az egyik résen. Hirtelen az egész ég kivilágosodott! Mintha a pilóták szeretnék a várost jobban megtekinteni. „Mi az ördög lehet ez?" – kérdezte egy német katona, riadt arccal. Úgy látszott, hogy ezúttal igazi bombázás lesz. Kis ejtôernyôk valamilyen világító anyagot szállítottak lassan lefelé, amely teljesen megvilágította az egész várost. Ilyet még soha nem láttam és nem is hallottam. Be kell valljam, szép látvány volt annak ellenére, hogy milyen ijesztô is. Ezt követôen, amikor a pilóták meggyôzôdtek, hogy Drezda felett repülnek, kiengedték a gyújtó és foszforos bombáikat a békés városra, melyek fütyülve zuhantak a föld felé – ránk.
               A borzasztó csapódások megrepesztették az ablakokat, gyengébb falakat. Mindnyájan megijedve, hirtelen a földre vetettük magunkat, fejünket önkénytelenül takartuk. A süketítô zaj, a repülô téglák és fadarabok pánikot keltettek az óvóhelyen. Nem szégyellem bevallani, hogy arra gondoltam, most fogok meghalni.
               Mellettem egy komoly arcú, dekorált német ôrmester szólalt meg mérgesen: „Bár csak tudnék valamit tenni!" Több süketítô robbanás és visító bomba zuhanása következett. Valaki nyögve mondta: „Végünk van! Mind meghalunk!" Óvóhelyünk azonban még bírta, nem esett össze. Fokozatosan azt érzékeltem, hogy már nem félek és nem gondoltam a halálra. A többi beosztottam aggódva nézett rám, mintha tôlem függne az életük. Egy pár bátorító szó után ôk is megnyugodtak.
               A repülôgépek riasztó zúgása egyre messzebbrôl hallatszott, amit fellélegezve vettünk tudomásul. Lassan felálltunk és kíváncsian néztünk ki az ajtón. Az ég még mindig ki volt világítva, de ezúttal nem azoktól a leereszkedô gyertyáktól, hanem a lángoktól. Drezda dühös lángokban égett!
               A sziréna ismét megszólalt, de ezúttal a riadó végét jelezte. Kaszárnyánkat alig érte kár, szerencsénkre. A lakosság közben mozogni, éledezni kezdett. A tűzoltók szaporán oltották el a tüzeket ahol lehetett. A nép fürgén de kétségbeesve szaladt egyik helyrôl a másikra, keresve hozzátartozóikat. Már a mentôket is lehetett hallani. Az élet visszatért, de a város ilyen romlást, rombolást soha nem szenvedett át hosszú élete folyamán.
               A katonák visszatértek szállásukra, amely a törött ablakokon kívül épnek bizonyult. Miután meggyôzôdtem, hogy embereim megnyugodtak egy kissé, visszamentem szobámba. Alighogy elnyúltam ágyamon, a szirénák újra elkezdtek visítani. A katonák ezúttal gyorsabban rohantak a menedékhelyre. Ez 1945. február 14-én, hajnali 2 órakor történt.
               Miután meggyôzôdtem, hogy mindenki elhagyta a hálótermeket, én is lesiettem egy óvóhelyre, ezúttal a bunker felé, mert azt biztonságosabbnak tartottam, és ahol több bajtársam már meghúzódott.
               Már lehetett hallani a közeledô négymotoros angol Lancester bombázók fenyegetô, gyilkos hangját. Sokan lehettek, valószínű több mint ötszázan, mert a zaj fülsiketítô volt.
               Legnagyobb meglepetésemre a kaszárnya udvarán lévô bunker ajtaját nem tudtam kinyitni. Rozsdás volt a zárja, vagy a németek belülrôl nem akarták kinyitni? Ezt soha nem tudtam meg.
               Gyorsan kellett döntenem. A kaszárnya udvarán több lövészárok és egyszemélyes fedezék volt ásva, a kiképzés és gyakorlatok érdekében. A repülôkrôl ledobott fáklyák ezeket megvilágították. Amikor a bombák ismét süvíteni kezdtek, beugrottam, amilyen gyorsan csak tudtam az egyik ilyen fedezékbe, rohamsisakom a fejemre tettem és összehúztam magam, remélve hogy életben maradok. A szörnyű robbanások majdnem megsüketítettek. Ez alkalommal tűzbombákat dobtak le, amik felrobbanáskor kiszívták a környezetbôl az oxigént, fulladást okozva. Még mindig nem értem, hogy maradtam meg, miért nem fulladtam meg.
               A robbanások egyre közelebbrôl hallatszottak. Nagyon ijesztô pillanatokat éltem át. Úgy tűnt, mintha ez a második bombázás örökkévalóságig tartott volna. A kaszárnya közelében volt egy lôszerraktár, ami telitalálatot kapott. A lôszerek egyenként sültek el, lövöldözve minden irányba. Még imádkozni sem volt idôm a rémültségtôl.
               Mikor elcsendesedett a légitámadás fenyegetô zaja, egy kicsit kimerészeltem dugni a fejem, hogy körülnézzek. Minden égett körülöttem, alig ismertem rá a környezetemre. Lassan feltápászkodtam fedezékembôl, és a bunker felé mentem, melynek ajtaját a riadó elején nem tudtam kinyitni. A látvány megdöbbentô volt: a bunker találatot kapott, kettészakadt mint egy óriási görögdinnye. A magyar és német katonák holttestei szétszórva a helyszínen: végtagok, agyak, belek a falon csüngtek. Rémísztô és visszataszító kép. Gyorsan megfordultam és levegô után kapkodtam. Úgy éreztem akkor, hogy én vagyok az utolsó megmaradt ember a földön. Nagyon kétségbeejtô és szomorú érzés. Leültem a földre, egy kis távolságra a tragikus mészárlás helyétôl. Fejemet két tenyerembe hajtottam és hálát adtam Istennek, hogy megvédte az életemet. Majd lassan, sisakommal a kezemben visszagyalogoltam a félig rombadôlt kaszárnyába. Egyre több katona bújt elô különbözô óvóhelyekrôl, a legtöbb élettelenül vonszolva magát, megsebesülve tántorgott biztosabb helyre.
               Lassan visszatért az élet a kaszárnyába, a parancsnokok kiabálták a parancsokat, amire a katonák csak félszívvel reagáltak. A konyha is üzembe lépett, és hamarosan kávét is ajánlottak az érdeklôdôknek. A reggel is beköszöntött, és azt vettük észre, hogy már nem találtuk az életben maradt németeket barátságtalannak. Igaz, mosolyuk erôltetett volt, de ôk is örültek, hogy élnek. Igazi bajtársi hangulat fejlôdött ki, amely nagyban enyhítette a szomorú, tragikus állapotokat. Egy lett a sorsunk.
               Reggeli után új beosztást kaptam: különbözô századokból életben maradt magyar honvédeket gyűjtöttek össze parancsnokságom alá, hogy a város civil lakosságát segítsük a mentési munkálatokban.
               Drezda egyik részét jelölték ki csapatom számára, ami gyalogtávolságra volt a kaszárnyától. A konyhán szendvicseket kaptunk, amit a kenyérzsákba tettünk (ebédre) és mindenki el volt látva gázálarccal és lapáttal.
               Egy órai menetelés után megérkeztünk a kijelölt helyre. Csak most vettem észre igazán, hogy milyen óriási volt a pusztítás. Alig maradt egyetlen ház épen. A füstös és poros levegô nemcsak a lélegzetvételt akadályozta, hanem látásunkat is. A tűzbombák olyan hihetetlen rombolást okoztak, hogy a földön fekvô több ezer halottnak még a ruháit is leégette.
               Csupasz és égett holttestek hevertek körülöttünk. Iszonyatos látvány volt. Egy fiatal, kormos, ijedt arcú fiú odaszaladt az egyik holttesthez és szorosan megölelte, majd síró szemekkel kérte: vigyük el az apját a közeli házba. Mi ezt meg is tettük, de mi sem tudtuk könnyeinket visszatartani.
               Elôször a pincékben kerestük az életben maradtakat. Fel kellett venni gázálarcunkat, mert a sok szén amit a pincékben raktároztak, a hatalmas tűz, hô miatt égni kezdett, megfullasztva az ott lévô embereket. Többen azért mégis életben maradtak. A sebesülteket elvittük az elsôsegély-helyekre, a lakosság ezért nagyon hálás volt. Soknak így mentettük meg az életét.
               Minden házba küldtem két katonát, hogy keressék az életben maradtakat. Volt olyan hely, ahol katonáimmal elmozdítottuk a nehéz gerendákat és téglákat, hogy kiszabadítsuk a beszorultakat. Jól kivettem a részem a mentésekben, nemcsak azért hogy példát adjak katonáimnak, fôleg azért, mert annyira sajnáltam a szenvedôket, fôleg a gyermekeket. Ezt a barbár támadást a civil lakosság nem érdemelte meg. A történelem ezt el fogja ítélni. Február 14-e szép napos idô volt, de a látást a füst és por komolyan befolyásolta. A szél is fújt és ez okozta a gyenge és ingó falak összeesését, melyek néha több szerencsétlen embert maguk alá temettek, beleértve jó pár katonát is. Délben pihenôt rendeltem elfáradt katonáimnak. Alighogy leültünk a földre, hirtelen, minden riadó nélkül amerikai vadászgépek jelentek meg és géppuskázni kezdtek minden életben lévô személyt. Mi azonnal egy közelben lévô, félig romos házban kerestünk menedéket. Ekkor már hallottuk a több száz bombázó közeledését is. Mindannyiunk arcán lehetett látni az aggodalmat. A szônyegbombázás újra megkezdôdött. A süketítô bombák robbanása félelmet okozott. Nem volt védekezés ellene. Miután a robbanások végre elhalkultak, óvatosan körülnéztem. Minden másképp nézett ki, mint azelôtt. Azt sem tudtam, hogy merre van a kaszárnyánk. Nemcsak a tűz, a füst és a felpuffadt holttestek, a döglött lovak, kutyák zavarták meg irányérzékünket, hanem az eltűnt házak és utcák is.
               Az égô testek és égett faanya-gok kellemetlen szagát ugyan már megszoktuk, de elveszítettük az utunkat visszafelé. Szerencsére egy nagyon idôs aszszony felénk közeledett, akitôl pontos irányt kaptunk kaszárnyánk felé. Kaszárnyánk ismét megúszta a komoly támadást, de katonáink száma erôsen lecsökkent. Két nappal a légitámadás után átvezényeltek Meiningenbe, ahol késôbb mint páncélvadászt bevetettek az amerikai tankok ellen. De ez már egy másik történet.
    Debreczeny Ádám

    Tanácsosaink felelnek értünk

               Mint már szóltunk róla, nemrég városunkat körzetekre osztották. Összesen harminc körzet létezik, mindegyikért felel egy-egy tanácsos illetve RMDSZ választmányi tag, és egy körzeti felelôs.
               Érdemes hozzájuk fordulni, hiszen ez a felosztás azért volt kitalálva, hogy könnyebben tarthassuk a kapcsolatot úgy a városi tanáccsal, mint az RMDSZ-el, legyen alkalmunk elmondani nekik panaszainkat, észrevételeinket. Ha a körzetfelelôsök nem ajánlanak más megoldást is, a fogadónapokon mindenképp meg lehet, meg kell keresni ôket.
               Néhány tanácsost arról faggattunk, hogy mi a véleménye a felosztásról, és hogyan fogja tartani a kapcsolatot a körzetébe tartozókkal:
               Suciu Gábor: Úgy gondolom, a tanácsos egy kapocs kell legyen a lakók és polgármesteri hivatal, valamint tanács között. Már régóta megvan az elképzelésem, hogy mit, hogyan szeretnék tenni. Közölni szeretném a körzetembe tartozókkal, hogy a tanácsban milyen határozatokat hoztunk, ezekkel mit szeretnénk elérni; ugyanígy a városvezetés felé fogom továbbítani a lakók véleményét, óhajait a problémákkal kapcsolatban. Úgy tervezem, hogy szórólapokat fogok kiosztani a körzetemben, amelyrôl a lakók megtudhatják, mikor, hol érhetnek el, és fogadónapot is szeretnék tartani. Abban az esetben, ha nem érkeznek jelzések a lakók részérôl, be fogok kopogtatni a lakásokba, hogy szóba álljak velük.
               Bencze Attila: Pozitív a véleményem. Úgy gondolom, minél több ember foglalkozik a lakókkal, annál jobban tudjuk végezni a munkánkat. Úgy terveztem, hogy a fogadóórákon tartom a kapcsolatot a körzetembe tartozókkal, esetleg gyűléseket fogok összehívni a körzetemben.
               Köllô Dávid: Dicséretes, hogy végre megtörtént ez a lépés, örvendek, hogy sikerült a tanácsnak együtt megoldani egy problémát. Fôleg azért tartom jó kezdeményezésnek, mert így minden városrészre odafigyel valaki, be tudunk számolni a tanácsüléseken, így jobban haladunk a munkánkkal, és nem kell a helyszínelésre várni. Az viszont egy kicsit furcsa, hogy az RMDSZ felosztotta harminc részre a várost, aztán meggyôzte a tanácsot, hogy ugyanezeket osszuk el magunk között. Azt inkább díjaztam volna, ha egyszer a tanácsosok osztották volna húsz körzetre a várost, és azután gazdálkodott volna ezekkel az RMDSZ. Látok egy veszélyt is a dologban: nem szeretném, ha a következô kampányban ezeket a körzeteket kihasználnák. A kapcsolattartásra a fogadóórák a legmegfelelôbbek. Itt ki fognak derülni a problémák, ezek alapján fogok helyszínelni. Remélem, hogy megkeresnek a lakók, mert ha nem, az azt jelentené, hogy minden a legnagyobb rendben van.
               Kercsó Attila: Már az elsô perctôl meg kellett volna tennünk ezt a lépést, örvendek, hogy végre megtörtént. A fogadóóráimon várom a lakókat, és valószínűleg találkozókat is fogok összehívni. Remélem, hogy akinek panasza, óhaja van, esetleg tenni szeretne a közért, megkeres.
    Pál Hajnalka

    Hétévesek lettünk

               Nem dicsekvés, de nem is szégyen arról beszélni, hogy bizony nem ma kezdtük a lapkiadást. Túlzás lenne azt állítani, hogy aggok vagyunk, és bölcsek. Á, nem. De már ütötte meg küszöb a bokánkat, fürödtünk tejben-vajban, ami azért nem volt fenékig tejföl, volt idônk rácsodálkozni az élet színére és fonákjára, egyik szemünkkel sírni, a másikkal meg nevetni. A Kisújság túl van már a bölcsôhalálon, és hét esztendeje kerül az önök asztalára a friss kenyér mellé friss hír.
               Tartsanak hát velünk, idézzük meg a múltat, ha már a jövôbe nem láthatunk.
               Hét éve történt, december tizedikén. Gyerek született. Neve: Gyergyói Synten minden. Apja neve: Syntax Rt. Nemzetisége: magyar. Ismertetô jele: polgári hetilap. Mottója: a hír szent, a vélemény szabad. Elônye: nyolcoldalú. Hátránya: ára van: 120 lej. És akik születésekor bábáskodtak: Péter Csaba, Rokaly Zsolt, Bajna György, Kovács Sándor, Szász Levente... és még ki tudja, hányan rejtôztek a kulisszák mögött..
               Mi történt akkor a kisvárosban? A katolikus egyház könyörgô napot tartott a világ éhezôiért, a Syn Tv-nél bemondói versenyvizsgát hirdettek, hideg volt a tömbházlakásokban, a meleg vizet már rég elfelejtettük, a földeket visszaadták vagy társasba kérték, a posta késett a kifizetésekkel, a munkanélküliek sora a református templomig ért; még senki sem tudta, hogy lesz-e felnôtt jégkorongozás Gyergyószentmiklóson. És ugyanakkor közszemlére került Gyergyószentmiklós címere, melyre módosító javaslatokat kért a Polgármesteri Hivatal. Ma már tudjuk, hogy a módosítás elmaradt. A címer ma is pajzs alakú, melynek alapszíne kék. A hegyeket illusztráló három domb barna, a középsô dombon zöld fenyôfa áll. A címert a jobb és bal oldalon a Nap és a Hold teszi teljessé.
               Akkor még nem is sejthették a helybéliek, hogy a címeren látható fenyô, a Nap és Hold néhány év múlva új jelentést kap. Egyesek szerint ugyanis a gyergyói címer mondanivalójának megfejtése egyszerű: éjjel-nappal lopják az erdôt.
               Így kezdôdött tehát a hír, a krónika, a történelemírás. S még 1994-ben sok érdekességre fény derült. Képzeljék, akkor lett újra bíróság a városban s február folyamán volt a premier, amikor egy elôzetes letartóztatásban lévô személy itt, Gyergyóban került az igazságtevôk elé. Az a tavasz sem hozott sok gyönyört; a sáros utcák, poros járdák, szemetes sétányok kissé megszűrték a tavasz illatát. Akkor adtuk el a város öntözôautóját Székelyudvarhelynek, az útseprô autó megmaradt, de a nagyok úgy döntöttek, azért a két-háromórás munkáért nem alkalmaznak sofôrt. Értik most már, hol gyökerezik a várostakarítás?
               A földgáz bevezetése is téma volt akkoriban. Pál Árpád alpolgármesteri minôségében bejelentette: 1995-ben elkezdôdnek a bevezetési munkálatok. A gáz-ügyrôl csak annyit, hogy Pál Árpád színigazat mondott akkor. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a munkálatok még ma is folynak.
               * * *
               Aztán írtunk 1995-öt, s új nevet az újság fejlécére: Gyergyói Kisújság. S már akkor feltevôdött a kérdés: drágulni, vagy megszűnni. Így került nemsokára 400 lej a Kisújság árcimkéjére. Ekkor lett György Sándor a helyi RMDSZ elnöke, a taglétszám pedig 6000 körül járt. Lehet, hogy sokan lehurrognak optimizmusomért, ha azt mondom, hogy szinte fele mai napig megmaradt. Na, jó. Negyede biztos! A Rákóczi utca beliek azonban kitartóak, rájuk lehet alapozni. Ebben az évben is, amint 1988-tól hagyománnyá vált, letették az utcájuk közművesítését kérô aláírást. Makacsságukat tükrözi, hogy most is ott állnak a kérelmezôk sorában, és hitetlenkednek, amikor a város elsô embere bejelenti, hogy a Selyem-Rákóczi tervben az ô utcájukat is pontra teszik.
               A bútorgyár is szabadulni próbált a fölösleges terhektôl, a munkásoktól. Az 1400 alkalmazottból ezret útratettek. Az akkori mene- dzser, Farkas István érvelése nem tűr apellátát: „a gazdasági rendszer az országban kialakított egy olyan körforgást, amelybôl kifolyólag saját magát kénytelen megállítani a cég". Aztán nemcsak a cégeket, a rendôröket is meg kellett állítani a nagy körforgásban. Rendetlenkedtek. Úgy jegyezték fel e nagykönyvbe, hogy ártatlan embereket bántalmaztak. Egy éjszaka akár hét személyt is „kifeszítettek". Az ügyet a polgármester, Dézsi zárt ajtók mögött tárgyalta meg a rendôrség képviselôivel, akik, bár hangoztatták, hogy önvédelem esetén a szokásosnál határozottabban léphetnek fel, sôt életveszélyben fegyvert is használhatnak, mégis megígérték, hogy a jövôben hasonló esetre nem kerül sor. A hetek verésénél büntetést is adtak – kiegészítôként. Egy fiatalembert például 2000 lejre büntettek, mert amikor társát ütlegelték, akadályozta a rendôrség munkáját. Kicsivel több kipengetnivaló járt a tanügyi törvényért való gyertyás tüntetésért. A minden szerdán megejtett élôláncért, melyben anyanyelvi oktatást követeltünk, 150 000 lejt pengettek le a szervezôk. Az ok: nem volt szabályos a megmozdulás.
               Nemcsak a rendôrség, az idôjárás is sújtott akkoriban: 120–150 db fát tört ki a vihar a Csíky-kertben. Az elmúlt években újra járt ott néhány Vihar, melynek kísérôje nem jégesô, hanem láncfűrész és fahúzató csákány volt.
               * * *
               A néggyel osztható éveket úgy tűnik, kibérelték a választások. Néhányan a szökôévtôl remélték a dobbantást és ugrást. 1996-ban hárman rajtoltak: Romfeld János akkor azt hitte és vallotta, hogy a hit ad erôt munkájához, Török Zoltán nem tágított az ígéretek mezejérôl: „csodát nem ígérek, de eredményes munkát igen". Aztán jött Dézsi, látott, mosolygott, a megújuló városról, egységrôl beszélt briliánsan... és gyôzött. Fiatalos lendületétôl a tanács is nyolc évet fiatalodott.
               Újult a város, a havat, jeget azonban csak helyenként takarították. Így eshetett meg, hogy három hónap alatt 93 csonttörés történt Gyergyó utcáin. Képzeljék, némelyik napra kettô is jutott!
               Tördelték kezeiket a járókelôk, a sofôrök a rosszul működô jelzôlámpák miatt morfondíroztak... Árus Zsolt tanácsos pedig „A saját portánk elôtt" szálkát talált az RMDSZ szemében, amely azóta gerendává nôtte ki magát.
               Igencsak eredményesek voltak akkoriban az elöljárók villámlátogatásai. Feljegyezték, hogy egy panaszos telefonhívását végighallgatva, az akkori alpolgármester, Pál Árpád hajnali 4,30-kor tette tiszteletét a Crazy Night diszkóban. A villámlátogatás eredményeképpen másnap a tulajdonos hangszigeteléssel látta el az éjjeli mulató nyílászáróit. Azóta Pál Árpád többször is megfordult e lokálban, és reméljük, minden alkalommal eredménnyel járt.
               A néhánynapos nyár után már megint a fűtésgondok kerültek elôtérbe. Csak hogy ne sírjuk viszsza a múltat, íme Huszár Gábor karikatúrájának szövege, mely bizonyítja, akkor sem égetett a fűtôtest: „A Városi Távhűtési Vállalat kazánfűtôt alkalmaz a téli idôszakra. Az alkalmazásnál csak olyan személyek jöhetnek szóba, akik igazolni tudják, hogy laktak már jégkunyhóban, és rendelkeznek a Gyergyószentmiklós összes lakónegyedének melegét biztosító üzemanyagmennyiséggel. Jelentkezni naponta a szolgáltató vállalat székhelyén lehet. (Jégvirág negyed 4200-as iglu) a délelôtti órákban. Jeligénk: Tôlünk nem fognak elmelegedni."
               * * *
               1997 elején még sakkban tartotta az embereket a '96-os országos választás. Iliescu fölött gyôzött Emil Constantinescu. A Kisújság nagyot rikkantott: bízzunk az új idôkben. S mit tegyünk mi most, amikor az akkor új idôknek számító Constantinescutól újra Iliescu vette át a hatalmat, aki már akkor is réginek számított. Egy biztos: semmi újdonság.
               És semmi újdonság a Gábor Áron utca 18. szám alatti műemlékháznál. Akkor bérelték a várostól, és remélték a Szatócs bolt kiköltöztetését. Stagnálásról azonban nem beszélhetünk; mára a Szatócs már részben kiköltözött.
               Részben kész volt az azóta is épülô kórház, ezért szállították Dézsi Zoltánt – akkor már prefektust – a megyei kórházba, amikor feje fölött összecsaptak a Cserehát és Harkov hullámai. Mire emberünk talpra állt, elcsendesedett a vihar, csupán az éj leple alatt festegették a magyar helységnévtáblákat.
               * * *
               1998-ban aztán nemcsak a hontalanoknak lett otthonuk, hanem a kóbor kutyáknak is. Igaz, a sintérek csak egy-két éjszakára láthatták vendégül az ebeket, akik a székely ember vendégszereteténél is többre tartva a szabadságot, egy éjszaka elhagyták ketreceiket. Alig páran voltak, de ma is találkozhatnak ezen rabok leszármazottjainak népes családjaival Gyergyó utcáin, akik azóta sem kívánnak vendégségbe menni. Igaz, nem is nagyon hívják már ôket.
               Hadilábon állt a Gyilkostó Rt., s a részvényesek nemcsak a környezetet, kuponjaikat is féltették, miközben el-ellátogattak megtekinteni a Figura-elôadásokat, a mi művészeinket, akikrôl a város váltig hajtogatta: nem adjuk a Figurát, de pénzt sem adunk nekik.
               Közben a városközpontban is beindult a fakitermelés: kivágták a köztéri fák nagyrészét, így a melegben napszúrásként jött a hír, hogy egyesek szerint 23 000 rászoruló él Gyergyószentmiklóson. Kedves olvasók, csak semmi pánik, mára ez a szám csökkent. Azóta még jónéhányan elvándoroltak városunkból.
               * * *
               A három kilencest is tartalmazó év – csodák csodája – hideget, és újra fűtôanyag-hiányt hozott. De mi álmodoztunk: szociális lakásokról, s arról, hogy egyszer nekünk is jár majd „kalap alatt" gázpalack. Az álomból Köllô Miklós friss fôépítész riasztott fel: véget akart vetni a rendetlenségnek. Törvényt kellett tisztelni, mert ha nem, bontotta a kerítést, szedette a zsalukat... s nemsokára szedte a sátorfáját. Nem volt maradása. Csupán a garázsok terjeszkedtek, míg el nem lepték a bölcsôde udvarát is. Manapság – mintha Köllô szelleme irányítaná az illetékeseket – hozzákezdtek a kotyecek lebontásához. Lehet, hogy csak azért, hogy újat építhessenek a helyükbe.
               * * *
               És máris itt van 2000, az elmúlt esztendô. Minek beszélni róla? Még elevenen él minden emléke, minden napja. Ezeregy esemény, hisz mindennap történik új ebben a nyugalmasnak tűnô kisvárosban. Van új a gyergyói nap alatt is, amelyrôl szólnunk kell.
               És kik szólnak ma a Gyergyói Kisújság nevében? Talán elsôként a fôszerkesztô, Ábrahám Imre kerülhet a lajstromra, ki fura humorával nemegyszer kihozta sodrából a kötélidegzetűeket is.
               Aztán velünk van a sportember, Rokaly Zsolt is, aki a lapindítástól lólépésben halad, Tamás fiának pedig már párhónapos korában meg szerette volna tanítani a hokicsapat játékosainak nevét, a gólarányt.
               A harmadik firkász az iskolapadból kikerült Pál Hajnalka. Megkérem olvasóinkat, ne nézzék ôt gyereknek. Kicsi, de hm!
               És van nekünk ügyintézônk, Zári Zsolt, titkárnônk, Salamon Ildikó, és ha hiszik, ha nem, korrektorunk is, Bakó Katalin, valamint matuzsálem-tördelônk, Basilides Gyöngyike.
               Ám nem nekünk jár a dicsôség babérkoszorúja, hanem a tulajdonosoknak, akik alapot teremtenek, fehér papírt tesznek elénk, hogy legyen mire írni, üzenni önöknek.
               Mi, mindannyian köszönjük hűségüket, kívánunk szebb napokat, jobb híreket, és jövôre még boldogabb születésnapot.
    Balázs Katalin

    Egy operatôr Afrikában (1).

               Ki gondolná, hogy egy hargitai zergevadászat kofferbivaly-lövéssé terebélyesedhet, és hogy egy gyergyói ember egyszer csak Afrikában találja magát vadászkísérôként. 160 millió lejt és a repülôjegy árát kevesen tehetik ki bal zsebükbôl egy háromhetes túráért. De ha egy Kanadába szakadt '56-os magyar állja a számlát, az már más. Az ellenszolgáltatás: filmezni kell. Csak neki, csak róla. Berszán Árus György rábólintott erre az ajánlatra, puska helyett kamerát vett a kezébe, és immár egy éve, hogy vadászkiránduláson volt Közép-Afrikában.
               Afrikai kalandjait olvashatjuk a következô lapszámokban, melyeknek nemsokára folytatása lesz, hisz májusra egy kongói vadászat van betervezve.
    Balázs Katalin

               Erre az afrikai útra úgy került sor, hogy majdnem nem került rá sor. Már hónapokkal elôbb tudtam, hogy lesz, készültem is rá, de kiderült, hogy túl hamar.
               A sok-sok egyéb teendô mellett például be kellett oltatnom magam mindenféle trópusi betegség ellen. Hogy mi mindenféle ellen, azt a gyergyószentmiklósi családi orvosunk nem tudta. Elküldött Csíkszeredába. Onnan továbbküldtek Bukarestbe. Ott némi járás-kelés után rábukkantam arra a dokira, aki tudta, milyen trópusi betegségek elleni oltás szükségeltetik a Közép-afrikai Köztársaság hatóságai elôtt, be is oltott ellenük, papírt is adott errôl. Csakhogy pár nap múlva kiderült, hogy az utazás valami miatt pár hónappal elhalasztódik. Sebaj, gondoltam: a fô, hogy immunis vagyok. Ez úgy októberben volt. Hát lehet, hogy a trópusi járványok ellen immunis voltam, de Gyergyóban novemberben beköszönt az „esôs évszak", és én (akit, amíg be nem oltottak, rá se rántottam az ilyesmire) most úgy ágynak estem, hogy alig tudtak kiinjekciózni belôle.
               Még miközben az oltásért futkostam, külön hosszas izgalmat okozott a beutazási vízum megszerzése. A Közép-afrikai Köztársaságnak ugyanis nincs Bukarestben külképviselete. És senki sem tudta, hova irányítson. „Talán próbálja meg Párizsban" – ajánlották többen. S amikor már tényleg izgulni kezdtem a vízum miatt, mert még csak napok voltak az indulásig, kiderült, hogy román állampolgárként nincs is szükségem vízumra Közép-Afrikába (kanadai útitársamnak bezzeg volt).
               Kanadai útitársam – és munkaadóm – Horváth Árpád tengeren túlra szakadt ''56-os magyar. Élete nagy szenvedélye a vadászat. És, hogy élete nagy szenvedélyének hódolhasson mind a hat kontinensen, az ehhez szükséges anyagiakat odahaza, Kanadában termeli ki, ahol – két vadászat között – egy autóalkatrészeket gyártó üzemet vezet. Árpi bácsival a Hargitán ismerkedtem meg, ahol akkor ô épp medvére vadászott. Aztán elkísértem ôt a Gyilkos-tó környékére, zergevadászatra is. Úgy látszik, tetszett neki a film, amit e két vadászkirándulásáról készítettem, mert felfogadott afrikai útjára is. Ilyen egyszerű.
               Banguiba, a Közép-afrikai Köztársaság fôvárosába repülôgépen érkeztünk, természetesen Párizsból. Afrikának ez a része francia gyarmat volt, és a volt gyarmattartóval ápolt különleges kapcsolatoknak köszönhetôen, a volt anyaország jelenti a kaput a külvilágra. Az országban működô külföldi cégek többsége francia, az idelátogató idegenekkel való érintkezés nyelve is a francia sôt, aki idelátogat, az is nagy valószínűséggel a legegyszerűbb-leggyorsabb útvonalon, egy francia légitársaság menetrendszerű járatán érkezik, Párizsból.
               Az elsô különös érzés a repülôtéren az egyenlítôi Afrika levegôje: meleg és illatos. Mintha egy nagy fűszerlerakatba érkeztem volna.
               Ami a meleget illeti: déltájban, kora délután valóban már-már elviselhetetlen a forróság – számunkra. A hajnalok – amikor vadászatra indultunk – leginkább az otthoni kellemesen hűvös nyári kora-reggelekre emlékeztettek. És furcsa volt látni, hogy bennszülött kísérôink ilyenkor fázósan tüszkölnek-prüszkölnek, hidegtôl reszketve csavarják maguk köré ruhadarabjaikat, sôt némelyik sállal, kendôvel takarja be nyakát, orrát, mint nálunk a leghidegebb januárban.
               De hát egyelôre még alig érkeztünk meg az országba, melyet a szó odahaza megszokott értelmében ma sem lehet egyszerűen „meglátogatni". Most, amiután már jártam ott, nem tudnám elképzelni, hogy még egyszer, ha kedvem tartja, odautazzak, s a repülôtérrôl csak úgy, a magam feje után elinduljak nézelôdni. Gépkocsin vagy valamilyen tömegközlekedési eszközön. Ilyen ott nincs. Térképen feltüntetett, járható utak sincsenek az ország belsejében. Itt a turista egy jól szervezett expedíció tagjaként utazhat, nézelôdhet. Egyébként semmi esélye.
                         (folytatjuk)
    Lejegyezte: Balázs János

    A „bécsi" szablya (3.)
    – nemzeti örökségünk egyik büszkesége –

               A bécsi Kunsthistorisches Museumban, a „Schatzkamerben", egy pompás, remek fegyvert ôriznek. Egy olyan tárgyat, amelynek eredetét az évszázadok homálya elfedett, és megkérdôjelezhetô, hogy ténylegesen a múltunk egyik büszkesége volt-e. Olyan ereklye, amelyet – a sors rendelése szerint – külföldi tárgyként kell megtekintenie az odalátogató magyar polgárnak. Legjobban illusztrálja az a tény is, hogy hol „Attila", hol „Nagy Károly" kardjaként (pedig nem is kard, hanem szablya) emlegeti a népszerűsítô nyugat-európai szakirodalom.
               Ami az idôrendi behatárolását illeti, a bécsi szablya a X. század terméke. Azonban mivel az anyagi kultúra elemzése keretében a régészet nagy lépéseket tett az utóbbi évtizedekben, gyártásának pontosabb idôrendi behatárolását is szükséges megpróbálni.
               Elismert tény, hogy a szablyákat elsôsorban a X. század elsô felében használták a kalandozó magyar harcosok, a díszített példányok pedig fontos rangjelzô tárgyak voltak. A század második felében, a nyugati vereségek és a harcmodor megváltozása miatt fokozatosan áttértek a kétszer súlyosabb kardokra, így a magyar könnyűlovasság fokozatosan kezdte elveszteni jellegét, olyasféle „átmeneti" lovassággá alakult át, éspedig megtartotta az íjat és a nyilat (amelyek a könnyűlovasság tipikus fegyverei), de ugyanakkor átvette a kardot, amely a nehézlovasság specifikus fegyverneme.
               A Felsô-Tisza vidék gazdag temetôiben (de nemcsak ott, hanem például a Maros alsó folyásánál elterülô Arad mellett is találtak aranyozott, ezüst fémszerelékes szablyát) találtak több ilyen módon felszerelt fegyvert, habár ezek fémmel való felszereltségben távolról sem versenyezhetnek a bécsi szablya fémszerelékeivel. Megemlíthetôek a geszterédi, rakamazi és a karosi fémszerelékes szablyák, amelyeken azonban csak palmettamotívumok léteznek. Művészi ábrázolásaik technikai kivitelezése, illetve a szerelékek azonos elemei (a függesztôfülek az úgynevezett „P" típusúak a bécsi szablyánál is), azonban nagyon közel állnak a bemutatott szablyáéhoz. E kultúrkör szablyáit a század elsô felére keltezték a régészek, és e korszakhoz lehet sorolni a bécsi szablyát is.
               A bécsi szablya tulajdonosa nagyon magas funkciót tölthetett be, mivel e fegyvert harci céllal soha nem használták, illetve sírba soha nem került. Magas szimbolisztikai értékére vall az a tény is, hogy a német-római császárok koronázási „kardja" volt. Megemlítjük a Hersfeldi krónika szövegét, éspedig, hogy a Kijevben született Anasztázia, Salamon, magyar király édesanyja Nordheimi Ottónak, a bajor hercegnek ajándékozta „Attila kardját", mivel fiát a trónra segítette 1064-ben. Tehát, valószínűleg a X. századi magyar fejedelemség egyik fontos szimbólumáról, rangjelzô tárgyáról volt szó, amelyet Salamon anyja könnyelműen a bajor hercegnek ajándékozott. Hogy miért fontos ez a tény, azt néhány feltevés is megerôsíti:
               1. A magyar koronázási jelvények mind a XI. századra keltezhetôek, kivéve a koronázási kardot, amely XV. századi.
               2. A kard, mint fontos rangjelzô tárgy, feltűnik a várkonyi jelenet kapcsán, amikor Béla herceg kell válasszon a korona, mint a magyar királyság szimbóluma és kard között, amely a bihari dukátus szimbóluma volt, és amelyet a magyar trónörökös kormányzott.
               Tehát, ahogy bemutattuk, minden tényállás amellett szól, hogy e fegyver a X. századi magyar fejedelmek műhelyében készült, és valószínűleg egy olyan mester kezébôl származik, aki nagyon jól ismerte az északi művészeti körök ízléseit, vagy pedig maga is északi eredetű volt. De maga az a tény, hogy magyar technikai kívánalmaknak megfelelôen elôálított fegyver fémszerelékeit északi ízlésű művészi ábrák díszítették, nem teszi kétségessé e rangjelzô tárgy magyar eredetét.
               A bécsi szablya díszítésmódja födrajzilag óriási kiterjedtségű területekrôl ismert. Tehát, ahogy a mai ember is megpróbál új dolgokat és szokásokat felfedezni és megismerni, úgy az I. évezred Kr. utáni embere sem volt – legalábbis a vezetô réteg – annyira elszigetelt. Az évezred vége nemcsak konfliktusokat és háborúkat jelentett, hanem szellemi, kulturális és kereskedelmi kommunikációt, valamint kapcsolattartást is. Ezen közösségi kapcsolatok legfényesebb bizonyítéka a bécsi szablya, amelynek pompája nemcsak elvarázsolja a „Schatzkammerbe" látogató turistát, hanem eszébe juttatja a letűnt korok lebilincselô és magnetizáló erejét, ugyanakkor kitűnô képet nyújt a X. századi magyarság kulturális szintjérôl is. Az arab Gardizi, aki kereskedôként meglátogatta etelközi szállásukon a magyar elôkelôket, így fogalmazott: „A magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek... Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüstbôl és arannyal berakottak. "
               Általános irodalom: Budinsky-Kricka V.- Fettich N., Das altungarische Fürstengrab von Zemplin. Arch. Slov. Fontes. 2, 1973.; Fettich N., Adatok a honfoglaláskor archaeologiájához. (Angaben zur Archäologie der ungarischen landnahmezeit.). Archaelogiai Értesítô, 45, 1931, 48-112.; Filitz H., Die Insignien und Klenodien des Heiligen Römisches Reiches. Wien, 1964.; Martinez A.P., Gardizis Two Chapters on the Turks. Archivum Europae Medii Aevi. 1982.; Nagy G., Hadtörténelmi emlékek az ezredéves kiállításon. Archaelogiai Értesítô, 16, 1896, 344-356.; Paulsen P., Magyarországi viking leletek az észak- és nyugateurópai kultúrtörténet megvilágításában. Archaelogia Hungarica, XII, Budapest, 1933.; Paulsen P., Einige Säbelschwerter im Ostseeraum. In: Documenta Archaelogica Wolfgang la Baume Dedicata. Bonn, 1956, 123-136.; Tóth Z., Attila's Schwert. Budapest, 1930.
    Gáll Ervin, régész-történész


               KisAsszony

    Fontos kiegészítô a kalap

               A különféle színű és formájú kalapok tökéletes kiegészítôi egy-egy ruhadarabnak. A legegyszerűbb ruhát is „feldobja", elvarázsolja. De a kalappal ellenkezô hatást is kiválthatunk, ha arc- és fejformánknak nem a legmegfelelôbbet választjuk ki. Sokan megjegyzik: nekem nem is áll jól a kalap. Dehogynem, csak valószínűleg nem találta meg a neki valót. Mire ügyeljünk kalapvásárláskor? Elôször is a fejformát kell meghatározni, ha a megfelelô stílusú kalapot szeretnénk megvásárolni.
               Szögletes arcnál próbálja kalapját ferdén megdöntve a szemébe húzni, így a lejtés megtöri a szögletességet és kedvezôbb hatást vált ki.
               Ovális és szív alakú archoz a legideálisabb a kalap viselése. Nyugodtan hordhat bármit, akár széles karimájú kalapot, akár turbánt. Mindkettô kihangsúlyozza az arccsontot.
               A kerek arcúak karima nélküli kalapot is nyugodtan viselhetnek, de elônyös még a nagy kalap széles karimával, kissé ferdén viselve.
               Keskeny arc esetén kerülendô a hosszú, magas kalap, amely megnyújtja a fej formáját. Inkább a széles karimájú darabokat viselje.
               Mi a divat?
               Ha nincs idô fodrászhoz menni, mit teszünk? Felveszünk egy kalapot. De ha jó a hajunk, akkor is hordjunk kalapot, mert nagyon csinossá teszi a ruhát, a kabátot.
               Kevésbé divatos a magas tetejű, öregesnek látszó holmi. A mindennapokra fiatalos, sportos kalapok valók. A malomkerékfazon nem mindenkinek áll jól és most nem annyira menô, a széles karimájú pedig alkalomra való. A fiataloknak az arcba húzható kalapok állnak jól. Megint divatosak a húszas, harmincas éveket idézô modellek és a fátyolos fejfedôk. A fekete, a szürke, a barna és a zöld árnyalatai a divatszínek.

    Legyen gyerekszoba!

               A gyerekszoba a lakásnak az a része, ahol a szülôk bátran elereszthetik fantáziájukat. Lehet élni a színek és a forma adta lehetôségekkel. Jó ötletekkel használjuk ki a szoba adottságait, hogy kis birodalmát igazán barátságos kuckónak érezze gyermekünk. Legyen ez a hely csak az övé, ahol szívesen játszik, ahová elvonulhat, ha egyedül akar maradni. Ügyeljünk arra, hogy a gyerekszoba biztonságot, meghittséget sugározzon, hogy jó irányba befolyásolja a gyerek ízlését, személyiségét.
               Fontos a biztonság
               A gyerek biztonságérzetét fokozza, ha szobája a szülôk szobája mellett van. Nyugodtan szenderül álomba, ha tudja, hogy szülei egy karnyújtásnyira vannak tôle. Sok gyerek nem szeret sötétben aludni. Ezt az igényét vegyük komolyan, és gondoskodjunk halvány fényt adó világítóeszközrôl. A gondtalan pihenés érdekében a szülôknek is fontos, hogy közelükben tudják gyermeküket, hogy rögtön felébredjenek a szokatlan zajokra, sírásra.
               Színek és fények
               A természetes fényt semmi nem pótolja, pedig a játékhoz, tanuláshoz, olvasáshoz egyaránt nélkülözhetetlen. A napfény nemcsak kedélyállapotunkat javítja, hanem hatásától a tárgyak is barátságosabbnak tűnnek. A mennyezeti világítás mellett helyezzünk el lámpákat az ágynál, az asztalnál is, a sötétebb sarkokat színes ernyôjű lámpákkal világosítsuk. Éjszakára halvány sugarú világítótestekkel nyugtassuk felriadó csemeténket. A gyerekszoba falát fehérre vagy világos pasztellszínekre fessük vagy tapétázzuk, mert ezek a színek nem nyelik el a fényt, világosabb marad a szoba. Ahogy nô a gyerek, úgyis folyamatosan változik majd a szoba fala.
               Elôször a saját készítésű rajzok, majd a kedvencek poszterei kerülnek a falra.
               Mi legyen a földön?
               A gyerekek legjobban a földön ülve szeretnek játszani, és mezítláb rohangálni a lakásban. A papucsot csak többszöri kérésre hajlandók felvenni. Ha el akarjuk kerülni, hogy gyermekünk felfázzon, te-gyünk a gyerekszobába meleg burkolatot. A szônyegpadló nagyon mutatós, süppedôs, jó rajta mászkálni, de sok kritika éri portalanítása miatt.
               Lehetôleg ne kövessük el azt a hibát, hogy felnôtt igényeket támasztunk a gyerekszoba berendezésével szemben. Sokkal jobban érzi magát a saját világának megfelelô kuckóban, mint a drága pénzen vett bútorok között, ami ráadásul gátolja is cselekedeteiben, mert mindig azt hallja, mire vigyázzon a saját szobájában.
               Mutatósak és praktikusak a gyerekek kedvelte színes, mintás dobozok, amelyek elrejtik a rengeteg játékot, kacatot. A nagyobbak szobájának megtervezése összetettebb feladat, mert össze kell hangolni a pihenést a tanulással, a játékkal. A bútorok kiválasztásánál vegyük figyelembe a gyerek ízlését, kérdezzük meg tôle, milyen színt képzel el, milyen bútorokkal rendezné be a szobáját. Nagyon fontos, hogy ô is dönthessen, beleszólhasson abba, ami a szobájával történik.
    A rovatot szerkeszti: Pál Hajnalka


               KisNet KisNet KisNet KisNet

    A rockzene legendái
    http://www.tar.hu/rockstory/

               A Rock Legendák – szerkesztôinek szándéka szerint – a legnagyobb magyar nyelvű rockzenei portáloldal, melynek kínálata és szolgáltatásai egyre bôvülnek a felhasználói igények szerint.
               A hiteles és megbízható tájékoztatáson túl az együttesek és elôadók teljes diszkográfiáját is közzéteszi szövegesen, illetve a lemezborítók fotóinak közreadásával.
               A szerzôi jogvédelemrôl szoló törvényt betartva publikálja az elôadók legjobb zeneszámait Real Audio formátumban. Sokrétű szolgáltatásai közül érdemes kiemelni a zenei szakkeresôk gyűjteményét, a rock fórumot, ahol mindenki közzéteheti a témával kapcsolatos gondolatait, a közönségszavazatok alapján működô Top50-et, valamint az egyes elôadók más oldalaira vezetô linkeket.
               A jelenlegi kínálat: 87 elôadó, teljes életrajzzal és diszkográfiával, 660 meghallgatható és letölthetô zeneszám, 815 dalszöveg, 517 fotó és 38 videó.

    Számoljuk ki halálunk pillanatát
    http://www.deathclock.com/

               A The Death Clock a morbid humor egyik gyöngyszeme. Az oldalra ellátogatva megadhatjuk, hogy mikor születtünk, mi a nemünk, milyen életvitelt folytatunk, amibôl aztán elôzékenyen kiszámítják halálunk pillanatát, még vissza is számolnak másodpercenként.
               Több idôpontot is kaphatunk attól függôen, hogy pesszimista, szadista vagy normál beállítottságúak vagyunk.
               Akinek ez nem elég, megvásárolhat egy valódi órát, mely szép türelmesen számol vissza a halálig.

    Poszter keresô
    http://www.allposters.com/

               Az AllPosters.com hatalmas gyűjteménye a legkülönfélébb posztereknek. Moziplakátok, együttesek képei, művészi fotók, és sok minden más. Az itt található képek megvásárolhatók, vagy akár elektronikus képeslap formájában el is küldhetôk egy-egy ismerôsnek.

    Az MP3.com megnyitja zenetárát

               Az online zeneszolgáltató MP3.com közölte, külsô vállalatok számára a kereskedôk és a fejlesztôk elôtt ingyen elérhetôvé teszi azt a technológiát, amelyen keresztül a felhasználók megvásárolhatják az egyes CD-k digitálisan tömörített változatát, illetve elérhetik a számokat az interneten, vagy éppen hordozható lejátszójukon keresztül.
               Az MP3.com vezetôsége az online-zene elterjedését várja a lépéstôl, amely leginkább a szoftveriparban használt „nyílt kód" filozófiához hasonlít. A döntés értelmében a külsô fejlesztôk – internetes zeneszolgáltatók, digitális lejátszókat gyártó vállalatok, illetve az utcai zeneáruházak – hozzáférést biztosíthatnak ügyfeleiknek az MP3.com adatbázisához, és ezért cserébe semmit sem kell fizetniük.

    Netikett(5.)

               Virginia Shea könyvet írt a netikettrôl, melyben megállapította a hálózati jó magaviselet tíz szabályát, melyek közül ezen a héten a hetedik és nyolcadik szabályt olvashatják:
               7. Tartsd tiszteletben mások magánszféráját!
               Ezen nincs mit magyarázni: a levéltitok nagy úr.
               8. Ne élj vissza az erôddel!
               „Úriember nem fogad, ha biztosra megy". A rendszergazda pedig nem olvassa el privát leveleinket, ahogy a quake-bajnok sem áll ki kezdôvel. Minek a kicsit bántani...
               (folytatjuk)

    Linkgyűjtemény

               Társasági játékok, fejtörôk, játékklubok, játékversenyek, játékismertetôk, programajánlatok: http://www.homoludens.hu/
               Magyar szerepjátékosok oldala: http://rpg.rulez.org/
               Ingyenes ismerkedô és társkeresô klub: http://www.lovecity.hu/
               Hazai keresô: http://cauta.ro/
               Ingyen cuccok (kazetták, CD-k, katalógusok stb.): http://gratismania.ro/
    A rovatot szerkeszti: Ábrahám Imre


               UFÓ-ROVAT

    Cargokultusz

               Hogyan viselkednek az emberek, ha szó szerint a derült égbôl olyan lényekkel és tárgyakkal kerülnek kapcsolatba, melyek létezését álmukban sem sejtették? Hogyan reagálna a kôkorszak embere egy zseblámpa váratlan fénysugarára? Milyen hatást keltenek a tűzijáték rakétái, melyek az éjszakát csillagesôvel világítják meg, egy elhagyott csendes-óceáni sziget ôslakóiban? Mi játszódik le az ausztrál ôslakók fejében, ha barlangjaik mellett tankokat látnak elmenni? Hogyan reagálnak Afrika trópusi erdeiben a törpe pigmeusok, ha fülsiketítô lármával helikopter ereszkedik kunyhóik elé? Az eszkimók nyilván meg voltak rökönyödve, mikor tengeralattjáró törte át a jégtáblát iglujuk közelében. Milyen lehetett, mikor az elsô fehér hódítók váratlanul megjelentek Közép- és Dél-Amerika indiánjai elôtt?
               A technikailag magasabb fokon álló és az ôsi kultúrák szembetalálkozását kulturális konfruntációnak nevezik, és minél nagyobb az egymással talákozó világok közti diszkrepancia, annál groteszkebb a hatás.
               Az ôslakó nem hisz a szemének és a fülének, nem érti, mi történik. Érzékszervei felfoghatatlant továbbítanak, minden agytekervényét végigpásztázza, de sehol sem talál emlékekre, amelyekhez hasonlíthatná az éppen átélteket. A törzs öregjei sem tudnak megfelelô magyarázattal szolgálni.
               Honnan érkeztek, mit akarhatnak tôlük az idegenek? Veszélyt jelentenek-e az ismeretlen tárgyak, eszközök, járművek? Beszélgetnek, tanakodnak, és elfogadható magyarázat hiányában rémhírek, legendák születnek. Sôt, új vallások keletkeznek. Igazoltan és bizonyíthatóan.
               Így volt ez évezredekkel ezelôtt is, mikor a földönkívüliek elôször jelentek meg primitív elôdeink szeme elôtt, akik értetlenül álltak szembe a jövevények ruházatával, technikai eszközeivel. Felsôbbrendű lényként kezelték ôket, és isteníteni kezdték személyeiket. A tôlük kapott tárgyak, eszközök, ajándékok révén indult be a cargokultusz.
               A cargo szó angol eredetű rakományt, árut, fuvart jelent. Az idegenektôl származó eszközök teljesen ismeretlenek, ezért az ôslakókban feltevôdik a kérdés: honnan származik az idegenek gazdagsága, hiszen látszólag meg sem kell dolgozniuk érte? A primitívek fejében a talány megoldására két alternatív változat születik: a jövevények áruikat vagy az égbôl (fôleg, ha repülôvel érkeztek), vagy a halott ôseiktôl kapják.
               1. Ha az áldás az égbôl jön, talán ôk maguk is részesedhetnek belôle, ezért kísérlik meg az együttműködést az idegenekkel, utánozzák tevékenységüket amennyire csak tudják. Így jött létre sok rituális szokás, ünnep, alkotás, tárgy, öltözet (példa erre a múlt ufórovatban bemutatott kajapók viselete is). Ezek lényegében az ismeretlen lény tevékenységének, szokásainak, cselekedeteinek imitációi, amelyek idôvel egy sajátosan misztikus vallásformává alakulnak át. Ezek napjaink vallásainak eredete is.
               2. Ha a cargo, a szállítmány az ôsöktôl származik, akkor viszont ôket, a bennszülötteket is illeti, hiszen halott ôseik nekik is küldik a javakat. Legendák erôsítik meg ezt az elképzelést, és saját megfigyeléseikkel arra a következtetésre jutnak, hogy a holtak visszatértek, és kifogyhatatlan gazdagságukból cargót, értékes árut hoztak magukkal. Így jönnek létre a cargokultuszok.
               1871 szeptemberében az orosz Mikluho-Maklaj Új-Guinea partján, Bonguban kötött ki Vityaz, nevű hajójával. A lakosság szkeptikusan figyelte, elutasítóan és tartózkodóan viselkedett. Az orosz azonban kedélyes, barátságos és szívós volt, még az akkoriban halálosnak számító maláriát is túlélte. Egyik éjszaka a bennszülöttek viharlámpát láttak nála, s attól a perctôl hittek abban, hogy a Holdról érkezett. Hirtelen elhatározással elnevezték ôt Tamo Anut istennek, hajóját pedig isteni járműnek. Miután 1886-ban Mikluho-Maklaj visszatért Oroszországba, még jobban elterjedt istenként való tisztelete. Késôbb németek és hollandok érkeztek a szigetre, s ôk már mindenütt Tamo Anut isten szimbólumaiba és kultikus ereklyéibe botlottak, amelyek félreérthetetlenül kifejezték a szigetlakók sóvárgását istenük után.
    Összeállította: Ábrahám Imre


               AZ EMBERISÉG ÉS A VILÁGEGYETEM

    A Naprendszer átalakítása

               A jelenlegi globális felmelegedés lehetséges hatásai eltörpülnek ahhoz az állapothoz képest, amely a távoli jövôben fenyegeti majd bolygónkat. A Naphoz hasonló csillagok átlagos életútját ismerve ugyanis valószínűsíthetô, hogy körülbelül egymilliárd év múlva 10%-kal nô meg központi csillagunk sugárzási teljesítménye. Mintegy hárommilliárd év múlva ez az érték eléri a 40%-ot. Az utóbbi esetben a földi életformák döntô többsége halálra lesz ítélve, mivel a sugárzás a mai Vénuszhoz hasonló pokollá változtatja otthonunkat, a felfokozódó üvegházhatás miatt.
               Tegyük fel, hogy e távoli jövôben még léteznek emberek (vagy valamilyen leszármazottaik), s nem sikerül megoldani a csillagközi utazás problémáját. Ebben az esetben az egyetlen lehetôség az, hogy egy kicsit módosítjuk saját bolygórendszerünket, s a Földet a megfelelô mértékben eltávolítjuk a Naptól.
               Don Korycansky (University of California), Gregory Laughlin (NASA) és Fred Adams (University of Michigan) csillagászok véleménye, hogy az ehhez szükséges tudással már régóta rendelkezünk, s a gyakorlati megvalósítás lehetôsége sincs messze.
               A kutatók szerint a Föld kimozdításához egy körülbelül 100 km átmérôjű kisbolygó segítségére van szükségünk, amelynek pályáját úgy módosítjuk, hogy az a Föld és a Jupiter pályájának közelében egyaránt elhalad. A Jupiter melletti elhaladáskor a kisbolygó lendületet kap a gázóriástól, ellopva annak gravitációs energiájából. A bolygókutató űrszondák esetében ez már bevett módszernek számít. Ezt az energiatöbbletet a kisbolygó aztán a Földnek adná le, amely ezáltal egy kissé kimozdulna jelenlegi pályájáról. Megfelelô tervezéssel és az eljárást a kellô alkalommal ismételve, hosszú idô alatt jelentôs pályamódosítás érhetô el.
               A számítások szerint a Nap megnövekedô teljesítményének ellensúlyozásához elégséges lesz, ha minden 6000. évben egyszer – vagyis körülbelül minden 240. generáció élete során – történik egy ilyen manôver.
               A Föld helyzetének ilyen jellegű megváltoztatása azonban nagyon kényes művelet, mivel rossz tervezés esetén a kisbolygó akár katasztrófát is okozhat, bolygónk felszínébe csapódva. Egy 100 kilométeres kisbolygóval való ütközés valószínűleg minden életformát eltörölne (a 65 millió évvel ezelôtti kozmikus katasztrófa során egy kb. 6 km átmérôjű test csapódott be).
               A kutatók felhívják a figyelmet, hogy nemcsak a Föld pozíciója változtatható. Lehetôség lesz arra is, hogy életfeltételeket hozzunk létre, például a Marson vagy a Jupiter Europa nevű holdján, ezek megfelelô naptávolságba állításával. Ugyanakkor azonban más bolygók helyzetén is módosítani kell, hogy ne boruljon fel a Naprendszer gravitációs egyensúlya. A leendô változtatások tehát igen finom tervezést és nagy elôrelátást igényelnek majd.

    Helyére került a Destiny

               Az Atlantis űrrepülôgép legénységének sikerült csatlakoztatnia a Nemzetközi Űrállomás eddigi legértékesebb elemét, a Destiny (Végzet ) nevet viselô, körülbelül 1,4 milliárd USD értékű amerikai laboratóriumi modult.
               Maga az űrrepülôgép még pénteken, hazai idô szerint 18.51-kor dokkolt az űrállomás Unity-1 nevű moduljának Föld felé nézô kikötôeleméhez (PMA-3). Az Atlantis orral elôre közelített az űrállomáshoz, a végsô szakaszban azonban Kenneth Cockrell parancsnok 180 fokkal megfordította a gépet, s így, hátramenetben dokkolt a Unityhoz.
               Az űrrepülôgép és az űrállomás közötti zsilipeket hazai idô szerint 22.03-kor nyitották ki, s a két legénység a Unity modulban találkozott egymással. A következô négy órában átrakodták az űrállomás fedélzetére az Atlantis által felhozott friss élelmet, vizet, ruhákat, egy új laptop-komputert az űrállomás rendszereinek vezérléséhez szükséges software frissített verziójával, továbbá tartalék alkatrészeket az űrállomás légkondicionálójához és szén-dioxid-elnyelô rendszeréhez. Átrakodták azokat a kábeleket is, amelyek a Destiny aktiváláshoz szükségesek. Ezen kívül számos személyes csomagot kapott az űrállomás száz napja fent tartózkodó elsô állandó legénysége, üdvözlôlapok, apró ajándékok és 20 DVD-mozi formájában. A zsilipeket ezután lezárták, hogy az űrhajón kívüli munkákra való felkészüléshez kedvezôbb, alacsonyabb nyomást lehessen létrehozni az Atlantis légterében.
               A Destiny (Végzet) nevű amerikai laboratóriumi modul csatlakoztatására szombaton került sor. A modul helyre- illesztését követôen Jones és Curbeam megkezdte a Destiny és az űrállomás közötti adat-, elektromos- és hűtôkábelek csatlakoztatását. Az utóbbiak egyikébôl azonban hirtelen fagyott ammóniakristályok záporoztak elô, valósággal befújva Curbeam űrruháját. Kis mennyiségrôl volt szó, ami szinte azonnal eloszlott az űrben, így nem zavarta a további munkát. A szivárgás is gyorsan elállt. A viszszatérés elôtt azonban a repülésirányítók biztonsági okokból a fertôtlenítési eljárás mellett döntöttek. Elôször Jones lepucolta társa szkafanderét, majd Curbeam fél órát várakozott, hogy minden ammónia szublimáljon (cseppfolyósodás nélkül légneművé változzon). A zsilipelés is bonyolultabb volt a szokásosnál, mivel biztonsági okokból egy részleges fázist is beiktattak, amely alatt az Atlantis legénységének többi tagja gázmaszkot viselt. Végül is teljesen sikerült megszüntetni a szennyezôdést, de az eset miatt az űrhajón kívüli munka a tervezettnél egy órával tovább tartott (7 óra 34 perc), a legénység pedig két órával késôbb tért pihenni. Az űrhajón kívüli munka után ugyanis ismét kinyitották az Atlantis és a Unity közötti átjárót, s a két parancsnok (Cockrell és Shepherd) távirányítással megkezdte a Destiny rendszereinek életre keltését.
               A Destiny csatlakoztatásával a Nemzetközi Űrállomás élettere 41%-kal, körülbelül 500 köbméterrel növekedett. A szerkezet teljes tömege 112 tonna, hoszsza 54 méter.
    Összeállította: Ábrahám Imre


               Deltai kalandok – Tomorosan (5.)

    „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken..."

               – Józsika szívem – ô Kari Jóska, és felszegi, növényvédôszeres is volt, meg gépkocsivezetô, most tán ugyanaz, de szerelô is lehet, nagyon házias, a patakokat járja, s nem utolsósorban nagy deltás – a hajnali sötétben már megint miért mocorogsz, teszel-veszel, tán te vagy a „sötétben bujdosó lutheristák csillaga"? Nem emberibb s körültekintôbb vagy, ha a jobb oldaladon a villanykapcsoló után, annak irányába felnyúlsz, ott halkan matatsz, majd eléred és „kecc". Ha ez reggel korán fárasztó, sebaj, a mérnök úrral fejpárnád magasságába a kapcsolót lehozatom. Oda kézközelbe. Tudom, azt szeretnéd, ha az ideiglenes lakószobánk – ott bent a Duna-delta közepén, minden civilizációtól mentes helyen, a nád és víz tengerében – csak egy mozdulatra, mozdulatodra fényárban úszna! Józsika szívem, ez ma utópia! De volt idô, amikor az itt élôk, szakemberek a villanyvilágítást nem nélkülözték. De az elégedetlenség mélyebbre szántott, döntôbb volt, s a helyét a géprombolás követte. A kíméletlen vandalizmus mindenre kiterjedô, egyetemes pusztítást eredményezett a több száz milliárdos vagyonban!
               Józsika alaposságát eddig is tapasztaltam, tapasztaltuk, s ez viszsza is nyúlik a Huszár Karcsi érájába, amikoris céltudatosan bolyongtak, motorozták be a deltát. A Márk-csapat figyelte a „vikingeket" itt is! A másik csapatot is, azok leszármazottjait, a „gyorsnaszádot". A háziasságából meg itt vizsgázik. Most gázfôzôjét a sötétben kitapogatja, a gyújtóját megcsiholja, a fény lobban, és a kávéka csökönyös illata a szobát betöltve, aludni nem hagy. A bögrében a barnaság, majd dorombolva fôni kezd, porciózza, de elôbb a vízbôl három-négy cseppnyit e mennyei italba becsöppent. Ez az ülepesztô adalék. A zamatos lébe a Parmalat tejszínhabból mindenki a tetszése szerint adagol, porciózik ebbôl is, feledve így a régi „naut"-os hazai idôket. Ja, igen, Józsika minden tejtermékes mellékleteket elutasít. Neki csak a pálinkásabb jó reggel kéne, de itt az hivatalosan nincs.
               Poharainkba még belévaló a tubusból kinyomott csokoládés-tejes-cukros massza, de ezt is elutasítja a házi mindenesünk, Józsika, s nem csodálom, mert valamikor a félsötétben a kávéka fôzése közben párnája alá nyúlt, ott valamit csavargatott, tán a fiú nyelegetett is! Igaz, ez csak részemrôl olyan álomféleség tán, még bizonyítékom sem itt (?) sem ott a felszínre nem került. A szabály azért birizgél, mert a motorosoknál reggelre valami kenôolajat a motorba szoktak tenni. Azt is bevallom, mint korfelelôs, hogy az alkoholos oroszhegyi flaskó az ágyam mellett pihen, olyan hosszú karja Józsikának még nincs! Egyelôre. Bételik!
    Fémre éhesek a halak

               Ezek velünk mind Crişan község alatt októberi reggelen történik, az Óduna jobb oldalán, az itt emelt épület elsô emeleti jelenlegi vendégszobában, s abban, ahol a híres román ikonfestô, „pictor Cerşoi" lakott, dolgozott, és a környéken horgászott. A reggelit én ki nem hagyom, és erre áldozok is. Ezután – ott – az idô hirtelen sürgôssé válik, helyesebben sietôssé a csomagolás, a kapkodás fokozódik, ami a késlelkedô utazónak a vonatindulás elôtti állapotára hasonlít. Nemcsak a mosolygós ôszi napos reggel – ami néha lehet hideg, zimankós meg viharos – hanem az emberi itteni tevékenység, ami idehozott biztat. Miért? Mert az elôzô napon, vagy napokban bizony szalasztottunk ragadozót, nagy dögöket. Ezek meg ott bent a titokzatos mélységekben, leshelyükön tán korgó gyomorral várják a felkínált villantót, támolygót, csillogó fémdarabjainkat. A csalit.
    Horgászni bot nélkül?

               Józsika a szobába este behozott zöld színű, általa készített evezôket megragadja – magam az enyémet kint a vadászmezôben szoktam eldugni –, zsákot botokat vállra kapja, kalapot a fejre, és a szobából kirobog. E komikus jelenség-sorozatnak a szenvedô alanyai mindig a „sietô" kapirgáló, megszállott, s egyikük sem gondolta, hogy a napfelkeltét horgászattal, halfogással nem ünnepli, de a közmondás is a múlté (aki siet, elkésik). Íme a példák: egy jóízű reggeli kapkodás után, a fellobbantott állapotban levô Márk Pista kellékeit összekapkodva a közös szobában így búcsúzott: „ott kinn a parton, a csónaknál találkozunk!" Aztán mint Zrínyi Miklós Szigetvárnál, kirohant. Magam komótosan teszek-szedek csomagolok, mert azt is tudom, hogy annyi esze emberfiának nincs, hogy az én halamat elôlem kifogja! Annyi idôm mindig van a horgok kifenésére. Zsákot én is, meg a horgászpálcát megragadom, amit vállamra akasztok odavaló, s az ajtót zárom.
               A parton meg a lábaim szedem, mert van eset, amikor a horgász helyet gyalogosan kell megközelíteni, vagy a kint hagyott csónakot kell elérni. A kalástól tán egy kilométerre lehettem, amikor hazafelé harci menetben a trappoló Pistát találom. Kimerülten közeledve, és elhalt hangon kérdésemre, ami ez volt: „Hova, hova?" kérdéssel válaszolt: „Hozod a botjaimat?" Kérdése megdöbbentett! Majd én így: „ nekem ide nem adtad! Hol hagytad? Az úton meg nem találtam." bevallotta, hogy a szobában maradtak. Akkor én meg így: „akkor ott vannak, itt a kulcs!" Ezzel mindenki a dolgára ment. Igaz, a szobában valami botokat láttam, de hát ô annyi kacatot, régi hulladékokat, maradékokat rejtett a bűvös zsákban és környékén, hogy nem tudhattam a botok közül sem, hogy aznap melyikkel hajigálgat.
               Márk Pista, aki mindent magával vitt a horgászatra, kivéve a botjait, estére holtfáradtan, kicsavarva, vizesen-sárosan délrôl érkezett, hátán egy nagy hátizsákkal, az meg megtömve csodálatos csukákkal. Késôbb kiengesztelôdve pucolta, pikkelyezte, vágta, kibelezte s boldogan sózta, így konzerválta, s raktározta.
                         (folyt. köv.)
    dr. Tomor Zoltán


               EGÉSZSÉG

    Hogyan elôzzük meg a megbetegedést?

               Betegek vagyunk, beteg az egész család, betegek a rokonok, a munkatársak sorra kidôltek. Az orvosnál hosszú, tömött sorokban a várakozók. Ezt a kellemetlen élményt sokan megtapasztaltuk. És még nincs vége! A napokban egyre enyhülô, a nem kifejezetten télies idôjárás elsôsorban a kórokozó vírusok, baktériumok terjedésének kedvez.
               Járványról akkor beszélnek a szakemberek, ha a nagy tömegben elôforduló betegségeket ugyanaz a kórokozó okozza. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy nagyszámú légúti betegséget okozó vírus és baktérium törzset izoláltak, és ezek együttesen felelôsek a kirobbant tömeges megbetegedésekért.
               Mit tehetünk, ha még egészségesek vagyunk, és szeretnénk, ha elkerülne minket a kór?
               Elsôsorban próbáljunk meg mindennapi bevált életritmusunk szerint, de nem túlfeszített tempóban teljesíteni. Nem kell bezárkóznunk a lakásba. A kórokozók otthon is megtalálnak. Ha ellustulunk, a szervezetünk és az immunrendszerünk is veszít éberségébôl. Alapvetô fizikai adottságainkhoz mérten naponta sétáljunk a szabad levegôn. Dolgoztassuk meg izomzatunkat, lélegeztessük át a tüdônket. Étkezzünk könynyen, kerüljük az emésztôrendszert terhelô zsíros, túl fűszeres ételek fogyasztását és inkább a zöldféléket, fôzelékeket, friss gyümölcsöt részesítsük elônyben. Lehetôleg ásványvizet igyunk, kb. napi 2 liternyi mennyiségben.
               A levertség, fejfájás, gyengeség és torokkaparás kezdeti, intô jelei a betegség jelentkezésének. Ilyenkor az orvosok nagy része helyesen még nem alkalmaz antibiotikumokat, csak tüneti szereket. Ezt magunk is megtehetjük, nem kell feltétlenül felkeresnünk a háziorvost, ahol várakozás közben további fertôzéseket szerezhetünk.
               * Emelt adagban juttassunk C-vitamint a szervezetünkbe, akár napi 1000 mg mennyiségig, kivéve olyan betegségeket, ahol ez ellenjavallt (pl. vesekövesség).
               * Segítsük a szervezetünket kalcium és nyomelemek szervezetbe juttatásával.
               * Kezdôdô, lázmentes torokfájás esetén elegendôek a recept nélkül kapható szopogatós gyógyszerek.
               * Fogyasszunk sok folyadékot, teát (hársfa, csipkebogyó) lehetôleg ne forrón. A túl meleg folyadék kellemetlen hatású az amúgy is gyulladásos állapotban lévô nyálkahártyának, s ezáltal megkönnyíti a kórokozók bejutását. A forró teába hiába csavarunk citromot, mert a C-vitamin magas hôfokon elbomlik.
               * Együnk mézet, s tegyünk italainkba is. Vigyázat pollenérzékenyek, propolisz allergiások kerüljék, mert az igazi virágméz nagyon gazdag pollenben és allergiás tüneteket provokálhat.
               * Eldugult orr, letapadt légúti váladék esetén próbálkozzunk gôzöléssel. Nem forró, de még párolgó folyadék gôzét lélegezzük be, melyet dúsíthatunk illóolajakkal, vagy a patikában gôzölés céljára kapható oldatokkal.
               * Célszerű az illóolajok használata légtéri párologtatásra. Erre nagyon alkalmas a citromfű, a fenyô- és a levendulaolaj. A légúttisztító hatáson túl fertôtlenítô hatásuk is jelentôs, így családtagjaink kevésbé fertôzôdnek.
               * Köhögés jelentkezésekor ne törekedjünk a köhögés csillapítására, elfojtására. A köhögés csillapításával általában hosszabb idôt vesz igénybe a gyógyulás, hiszen a termelôdô légúti váladék csak nehezen tud kiürülni a tüdôbôl. Elsôsorban tehát köptetôt használjunk.
               Ha ezen intézkedések ellenére mégis megbetegedtünk, annak valószínűleg elsô tünete a láz jelentkezése lesz.
               A lázról tudnunk kell, hogy ez szervezetünk egyik fontos vészjelzôje, másrészt elsôdleges védekezô reakciója. Jelez nekünk, hogy valami gond van, és a megemelkedett testhômérséklet segít lokalizálni a fertôzést, segít megakadályozni a kórokozók további szaporodását. A betegség okozók ugyanis nem kedvelik a 37 foknál magasabb hômérsékletet.
               A 37–38 fok közötti ún. hôemelkedés általában nem igényel csillapítást. Ha ezzel egyidejűleg fejfájás, bôr, izomfájdalom jelentkezik elégségesek a paracetamol tartalmú szerek.
               38 fok felett beszélünk lázról. A magas, 39–40 fokos láz már káros az emberi szervezetre is, ezt már csillapítani kell. Ilyenkor a hagyományos lázcsillapítók (amidazofen származékok, szalicilátok ) a hatékonyabbak. Mindez természetesen egyénileg változó lehet. Magas láz esetén jól tesszük, ha a hűtôfürdôt vagy a drasztikusabb priznicet alkalmazzuk.
               Mikor gondoljunk szövôdményre?
               * Ha lázunk a fentiekben ismertetett beavatkozások ellenére 1–2 nap múlva sem csökken.
               * Ha nem tudjuk a gyógyszereket bevenni, nem tudunk folyadékot pótolni hányás, hasmenés miatt.
               * Ha megfájdul arcunk, fülünk, nyelési nehezítettség alakul ki.
               * Addig vizes orrváladékunk sárgássá válik.
               * A köhögéssel felszakadó köpet sárgás-zöldes lesz.
               * Nehézlégzés, sípoló légzés jelentkezik.
               Minden ilyen esetben forduljunk orvoshoz, mert valószínűleg szükség lesz segítségére.



                    ÉLETTÖRTÉNET


               A család

    13. rész: Elôre a medve bôrére

               Katónak már napok óta felfordul a gyomra, amikor Gedeon ajánlatára gondol. Rájön, hogy a szemtelenségnek sógoránál nincs határa. Már nem tud a szemébe nézni, és igyekszik kerülni ôt. Nem tudja, mire számíthat, mikor bújik ki újra az ördög sógorából. De nemcsak ez ad okot aggodalomra a fiatalasszonynak; Jani lábadozik, nem lehet otthon tartani, már naponta bejár a céghez. A baleset óta azonban nem tudja nyugodtan hazavárni emberét, gyakran meglátogatja az irodában, különbözô okokat találva ki arra, hogy miért jár be, valójában pedig csak megnyugtatja magát, hogy minden rendben van. Ma is úgy tervezi, összeüt valamilyen ebédet, s mihelyt végez, bekukkint férjéhez. Finom gyümölcsteát készít, termoszba tölti, és már indul is. Ám amikor a cég udvarára ér, rájön, hogy rosszul idôzítette ezt a látogatást. A kapuban ugyanis széles mosollyal fogadja Jucika, férje alkalmazottjának a felesége, aki beteglátni is járt hozzájuk. Alig látja meg Katót, már mondja is:
               – Pá, Katóka! Rég nem találkoztunk! Jöjjön, igyunk meg egy kávét valahol!
               Kató elegánsan utasítja vissza az ajánlatot, nem akarja megsérteni a bôbeszédű Jucikát, de alkalmat sem akar szolgáltatni neki, hogy kiélhesse mondómániáját. Viszont megakadályozni nem tudja.
               – Pedig annyi érdekeset tudnék mesélni magácskának! – folytatja Jucika a mondókáját. – A legfrissebb hivatali sztorikat még nem is hallotta. Csak magának mondom el, még nem sokan tudnak róla, hogy összeesküvés folyik az alpolgármester ellen. Már hetek óta dugják össze a fejüket a tintanyalók, s tudja-e, hogy a tanácsosok is velük tartanak? Le akarják váltani. Pedig olyan jó ember az, én kedvelem. S azt ki sem merem mondani, hogy kit akarnak a helyébe tenni.
               Bár Katót fúrja a kíváncsiság, mégsem engedheti meg magának, hogy pletykálkodásba kezdjen a takarítónôvel, de úgy tűnik, Jucika nem is vágyik válaszra. Máris újságolja a következô hírt:
               – Nemcsak az összeesküvés állította a feje tetejére a rendet. Még új alkalmazott is került. Tudja, egy titkár, akirôl azt rebesgetik, hogy nem becsületes úton kapta meg az állást. Ajaj, mifelénk már nem szokás becsületesnek lenni.
               Mielôtt újabb témába kezdene, Kató beindítja az autót, elnézést kérô mosolyt produkál, és továbbhajt. Kissé feldühítette ez a szóáradat, és kezdi megérteni, miért nevezik a férfiak libának a nôket. Idegessége azonban csak fokozódik, amikor meglátja a deszkarakók között férjét, amint vállvetve dolgozik a munkásokkal. Jani, mihelyt meglátja asszonyát, ingujjával letörli homlokáról a verítéket, és szurkos kezével integet felé.
               – Tudom, szívem, hogy szidás jár, mert nem pihentetem a kezem, de a görögök várják a szállítmányt. Az exporttal pedig nem lehet viccelni.
               Kató mérgében még a teát is elfelejti odaadni, visszaül az autóba, s hazahajt. Útközben megáll az élelmiszerüzletnél, hogy gyümölcsöt vásároljon; desszertnek. S kivel fut össze? Lillácskával, aki éppen a borokat nézegeti. Harsányan üdvözli Katót, majd kissé szégyenlôsre váltva, de büszkén elmeséli, hogy a tegnap este igencsak beszedtek borból Gedeonnal, s ma gyógyulni kellene. Válasszon Kató is édeset, szárazat – amilyet kedvel.
               – Említettem már, hogy mi csak ünnepeken szoktunk alkoholt fogyasztani, akkor is csak egy-egy pohárkával, nem üvegszámra isszuk a bort.
               – De ez ünnep. Képzeld, szívem, hogy tegnap éjjel Gedeon megesküdött, hogy nem fog részegeskedni, és a játéktermek környékét is elkerüli. Vége az éjszakai kimaradásoknak, mi is rendes család leszünk, s azt tervezzük, hogy gyereket vállalunk. Hamarosan! – újságolja Lilla, majd a fülébe súgja: – Lehet, hogy már terhes is vagyok.
               Kató félretéve minden negatív érzését, ôszintén örvend annak, hogy sógorának gyereke születik. Emlékszik, milyen csodálatos volt, amikor Borival a hasában sétáltak, kirándultak, Jani pedig folyton körülötte legyeskedett, leste minden óhaját. Gergô születése elôtt viszont nem volt ilyen felhôtlen a helyzet. Jani akkor már sokat dolgozott, anyósa pedig mindenbe belekotnyeleskedett. Úgy csinált, mintha menyének fogalma sem lenne szülésrôl, gyereknevelésrôl. Akkor haza is költözött két hétre. De otthon sem bírt ülni, vígan igent mondott, mikor férje visszakönyörögte. Mégis szép volt, amikor szülés után az orvos megmutatta neki a piciny fiúgyermeket, és férje akkora csokor virágot vitt a szülészetre, hogy akár takaróként is használhatta volna ágyán. Ha így áll Lilláék szénája, akkor valóban ünnepelni kell. S végül is nem dôl össze a világ, ha ô is megiszik egy-két pohár borocskát. Alig érnek be a házba, máris rohan Lilla a dugóhúzó után, vidáman bekopog nagyapóék szobájába is.
               – Gyere, Zsuzsa mama, ünnepelj velünk!
               Zsuzsa mama gyanúsan dugja ki az orrát a szobájából, és gyanakvóan néz a két fehérnépre.
               – Cincognak az egerek? – kérdezi vidáman, s máris siet a konyha felé, hogy poharakat hozzon. – Még szerencse, hogy egyik férfi sincs itthon, a gyerekek is késôn jönnek az iskolából, így magunkban lehetünk. De mit is ünnepelünk?
               Lillácska hosszasan meséli, hogy meg fog változni az életük, nevetnek, viccelôdnek, és az elsô pohár után már Katónak is oldódik a hangulata. Érzi, hogy nem tudja magában tartani a délelôtt hallottakat. Belekezd, s meséli Jucika híreit.
               – Az semmi – mondja Lilla – én jobbat hallottam. Tudjátok, a múlt heti balesetrôl, amibe a szegény fiatalasszony belehalt, hogy a sofôr részeg volt, mikor elütötte. De a férj tehetetlen ilyen nagy emberrel szemben, s pénze sincs a pereskedéshez. Csak sír otthon a két kis árvával.
               – Szegények – sóhajt fel Zsuzsa mama, – segítenünk kellene rajtuk. Tudjátok, mit? Küldjünk nekik postán ötszázezer lejt. Nekünk nem sok, de nekik biztos jól jön.
               Mindketten rábólintanak nagyanyó ötletére, de Lilla nem hagyja szomorkodni a nôszemélyeket, felbontja a második üveg bort is. Kató már érzi, hogy forog vele a világ, eszébe jut, hogy nemsokára hazaérnek a gyerekek, a férje, de nincs ereje felállni a székrôl. Most már bánja, hogy belement az ünneplésbe. Egy úrinô nem engedhet meg ilyet magának. Valahogy feltápászkodik, a konyhába megy megmelegíteni az ebédre szánt paprikást. Puliszkát fôz mellé, és így, borgôzösen csak mosolyogni tud azon, hogy csomósra sikeredett.
               Mindhármuknak nagy erôfeszítésbe kerül, hogy a vacsoránál senki ne vegye észre, mivel töltötték a délutánt. Csendben falatoznak, csak Lilla nézeget gyakran az ajtó felé. Hol késhet Gedeon? Lassan aludni megy a család, az új asszony viszont makacskodik, ô az ebédlôben várja meg párját. Nem is sejti, hogy hosszú lesz az éjszaka, és eredménytelen a várakozás. Mert Gedeon ahogy kimondta, úgy el is felejtette a fogadalmat. Összetalálkozott néhány cimborájával, és irány a kaszinó. Ott pedig röpül az idô, és azon kapja magát, hogy kivirradt. Kissé összerezzen, de rájön, hogy egy éjszakai kimaradás után az a félórácska, amíg a partit befejezi, nem számíthat. Így is, úgy is megkapja a leszidást. Minek siessen?
               Lillácska pitymallatkor már sírásra fogja a dolgot, bekopogtat Katalinék hálószobájába, s könynyes szemmel, remegve meséli, hogy Gedeon még nem jelentkezett.
               – Nem érdekel, elhagyom. Ez az ember nem tud a szavának állni. Nem akarom, hogy csaló legyen a gyermekem apja. És soha nem bocsátok meg neki. Csak azért jöttem be, hogy elbúcsúzzak. Elmegyek – mondja, és zokogásban tör ki, majd kiszalad az ajtón. Kató is kiugrik az ágyból, szalad utána, megvigasztalni a kétségbeesett fehérnépet. Kávéval próbál kedveskedni neki, miközben Lillából csak úgy ömlik a panasz, kiteríti Gedeon szennyesét. Elmondja, hogy máskor is történt már ilyen, sôt, egyszer meg is csalta ôt. De szereti, soha nem volt ereje elhagyni. Ám ez volt az utolsó. Nem tűri tovább a léhaságait.
               Ekkor toppan be az éjszakázó. Szemei vörösek, kikészítette a cigarettafüst, fáradtnak tűnik, vállai kissé elôrehajlanak, s bocsánatkérôen néz szerelmére. Lillácska viszont hiába teregetett ki mindent Katónak, most nem tud megszólalni. Odamegy hozzá, kézen fogja: Gyere, feküdj le szívem, nagyon fáradtnak tűnsz.
               (folyt. köv)
    Azaki Hakami


                     SPORT

               Jégkorong

    Jól kezdôdött a bronzcsata

               Akárcsak két évvel ezelôtt, idén is gyôzelemmel kezdte a harmadik helyért kiírt mérkôzéssorozatot városunk jégkorongcsapata. 1999 januárjában a Gyergyószentmiklósi Progym csikócsapata Bukarestben játszotta és nyerte meg – 5–4 (0–0, 5–3, 0–1) arányban – a Sportul Studenţesc elleni elsô mérkôzést. Csapatunk akkori gólszerzôi: Köllô Csaba (2), Ambrus Zoltán, Basilides László és Lázár László voltak. Gyergyói szemszögbôl nézve ma már elmondható, hogy kimondottan jól kezdôdött akkor is a Nemzeti Liga kisdöntôje. Az elmúlt hétvégén sem volt ez másként, hisz a Gyergyószentmiklósi Progym Apicom csapata tetszetôs játékkal, magabiztosan gyôzte le a bukaresti diákcsapatot.
               Közel 2000 nézô volt kíváncsi a Nemzeti Liga kisdöntôjének (3-4. helyért) február 10-én, szombaton megrendezett elsô gyergyószentmiklósi mérkôzésére. Ezúttal is parádés volt a kezdés, hisz immár sokadszorra aludtak ki a műjégpálya fényei, hogy aztán egyenként jégre szólítsák a két együttes játékosait. Csapatunk ezúttal sem tudott teljes gárdát felvonultatni, hisz Keresztes Ödön, Kozma Lóránt, Vita Zsolt és Lázár Zoltán továbbra is harcképtelenek. Szinte biztosra vehetô, hogy rájuk nem lehet számítani a hátralévô mérkôzéseken. Figyelmesen megnézve a betegállományban lévôk névsorát, nem nehéz rájönni, hogy egy játékos híján teljes sort alkotnak. Sajnos az elmúlt hétvégén a harmadik harmadban egy értelmetlen – 11–2-es Progym Apicom vezetésnél! – kakaskodás eredményeként a szakszövetség fegyelmi bizottsága Rusz Gábort három fordulóra eltiltotta, s ezzel tovább bôvült a hiányzók sora.
               A mérkôzés elsô gólja Kertész Zoltán nevéhez fűzôdik. Még mielôtt tovább mennénk, szólnunk kell a Progym Apicom csapatának új, elegáns, piros-fehér alapszínű mezérôl. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a mérkôzés egyben mezavató is volt. A találkozó a továbbiakban bukaresti góllal folytatódott. Egy ellentámadás végén Palangă talált a gyergyói kapuba. Az elsô harmad eredményét Ambrus Zoltán állította be, a gólszerszésben Gergely Lehel segített a Progym Apicom kilencesének. A második harmadban aztán összeroppant a vendégek csapata. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a Progym Apicom gárdája ebben a játékrészben végig kitűnôen játszott. Errôl tanúskodik különben a harmad 8–0-ás végeredménye is. Szintén ebben a harmadban történt (30. perc), hogy Molnár Szabolcs helyére Máthé Csaba állt a gyergyói kapuba. A gólgyártást Máthé István kezdte és Laczkó Attila fejezte be. Közben Szôke (2), Köllô (2), Rusz és Kertész sem tétlenkedett, hisz mindannyian feliratkoztak a góllövôk közé. Nem túlzás, nem ámítás: ebben a harmadban néhány rendkívül látványos és tudatosan kidolgozott gól szemtanúi lehettek a nézôk. Ide sorolható Köllô Csaba elsô találata (27.37 perc), továbbá Rusz Gábor gólja (28.51 perc) és nem utolsósorban Szôke László sorrendben második (29.49 perc) bombája. A harmadik harmadban a várakozásokkal ellentétben kevés gól született. A mérkôzés utolsó húsz percében a Dinu – Balla – Nechita játékvezetôi hármas nemegyszer elemi hibát vétett, amit a nézôk hangzatos füttykoncert és nyomdafestéket nem tűrô bekiabálások kíséretében rögtön a tudomásukra is hoztak. Végsôsoron a játékvezetôk az eredményt nem befolyásolták. Összességében megérdemelten nyert a Progym Apicom csapata. Hasonló folytatás esetén három mérkôzés is elég lesz a félévszázados gyergyói hokitörténet harmadik bronzérmének megszerzéséhez.
               * * *
               Szintén február 10-én, szombaton került lejátszásra a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub – Steaua bajnoki döntô elsô mérkôzése. A találkozót egyébként – kellemes meglepetésre – az Antena1 tévéadó egyenesben közvetítette. Ekképp az egész országban láthatták a nem várt, de öszszességében megérdemelt 2–5 arányú Steaua gyôzelemmel végzôdött mérkôzést. A találkozó góljait Elekes és Hozó, illetve Alexe (2) és Andrei Nuţu (3) szerezték. Egyelôre – összesítettben – 1–0 arányban vezet a Bukaresti Steaua csapata, s a hétvégén Bukarestben (február 16–17.) rendkívül nehéz mérkôzések elébe néz a Csíkszeredai Sportklub együttese. Szintén a bukaresti Mihai Flamaropol Műjégpályán kerülnek megrendezésre a kisdöntô 2. és 3. – Bukaresti Sportul Studenţesc – Gyergyószentmiklósi Progym Apicom – mérkôzései is. Szintén február 10-én, szombaton került lejátszásra a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán a Sportklub – Steaua bajnoki döntô elsô mérkôzése. A találkozót egyébként – kellemes meglepetésre – az Antena1 tévéadó egyenesben közvetítette. Ekképp az egész országban láthatták a nem várt, de öszszességében megérdemelt 2–5 arányú Steaua gyôzelemmel végzôdött mérkôzést. A találkozó góljait Elekes és Hozó, illetve Alexe (2) és Andrei Nuţu (3) szerezték. Egyelôre – összesítettben – 1–0 arányban vezet a Bukaresti Steaua csapata, s a hétvégén Bukarestben (február 16–17.) rendkívül nehéz mérkôzések elébe néz a Csíkszeredai Sportklub együttese. Szintén a bukaresti Mihai Flamaropol Műjégpályán kerülnek megrendezésre a kisdöntô 2. és 3. – Bukaresti Sportul Studenţesc – Gyergyószentmiklósi Progym Apicom – mérkôzései is.
               Végeredmény: Gyergyószentmiklósi Progym Apicom – Bukaresti Sportul Studenţesc 12–2 (2–1, 8–0, 2–1).
               Gólszerzôk: (1.14) Kertész/Domokos/Gál, (17.07) Ambrus/Gergely, (21.18) Máthé I./Szôke, (25.09) Szôke/–, (27.37) Köllô/Basilides/Koós, (28.51) Rusz/Kertész/Gál, (29.49) Szôke/Ambrus, (30.20) Köllô/–, (30.27) Kertész/–, (34.51) Laczkó/ Kertész/Rusz, (46.36) Góga/Kertész/Rusz, (59.22) Gál/Farkas, illetve (6.50) Palangă/Bucur/Ungureanu és (50.09) Halunga/György.

               Jégkorong statisztika

    Több mint kilencven mérkôzés

               * A jégkorong Nemzeti Liga alapszakaszában 14 fordulót rendeztek. Egy bajnoki fordulóban a három műsoron szereplô mérkôzésen összesen hatszor mérték össsze tudásukat a csapatok. Ez azt jelenti, hogy a lezajlott tizennégy forduló során 84 mérkôzést rendeztek.
               * A bajnokság alapszakaszának küzdelemsorozatán résztvevô hét csapat játékosai összesen 934 gólt ütöttek. Ez mérkôzésenként 11,1-es gólátlagot jelent. A legtöbb gólt a Csíkszeredai Sportklub együttese érte el, szám szerint 275-öt. A legkevesebb gólt a sepsiszentgyörgyiek ütötték, csupán 43 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába.
               * A legjobb gólarányt 275–51 (+ 224) – a bajnoki címvédô Csíkszeredai Sportklub tudhatja magáénak. A leggyengébb gólarány 43–242 (-199) szintén a Sepsiszentgyörgyi HC csapatának neve után íródik. A Gyergyószentmiklósi Progym Apicom csapata nagyon jónak mondható 161–72-es (+89) gólaránnyal zárta az alapszakasz küzdelmeit. A legnagyobb gólarányú gyôzelmet a Csíkszeredai Sportklub csapata érte el a hatodik fordulóban, amikor a csíkiak 43–3(!) arányban gyôzték le a Bukaresti Rapid HC együttesét. A Sportklub késôbb – a 13. fordulóban – ismét gólarányt javított a Rapid HC elleni mérkôzésen. Akkor a csíkiak „csak" 35–2 (!) arányban lépték le a bukaresti csapatot. A Progym Apicom gárdája a legnagyobb gólarányú gyôzelmeket az alapszakasz utolsó, 14. fordulójában érte el: 15–0 és 19–0 a Rapid HC elleni mérkôzéseken. A legjobb gólarányt 275–51 (+ 224) – a bajnoki címvédô Csíkszeredai Sportklub tudhatja magáénak. A leggyengébb gólarány 43–242 (-199) szintén a Sepsiszentgyörgyi HC csapatának neve után íródik. A Gyergyószentmiklósi Progym Apicom csapata nagyon jónak mondható 161–72-es (+89) gólaránnyal zárta az alapszakasz küzdelmeit. A legnagyobb gólarányú gyôzelmet a Csíkszeredai Sportklub csapata érte el a hatodik fordulóban, amikor a csíkiak 43–3 (!) arányban gyôzték le a Bukaresti Rapid HC együttesét. A Sportklub késôbb – a 13. fordulóban – ismét gólarányt javított a Rapid HC elleni mérkôzésen. Akkor a csíkiak „csak" 35–2 (!) arányban lépték le a bukaresti csapatot. A Progym Apicom gárdája a legnagyobb gólarányú gyôzelmeket az alapszakasz utolsó, 14. fordulójában érte el: 15–0 és 19–0 a Rapid HC elleni mérkôzéseken.
               * Az elért gyôzelmek számát alapul véve a következô a helyzet: 1. Sportklub 22 gyôzelemmel, 2. Steaua 21 gy., 3. Progym Apicom 15 gyôztes mérkôzés. Ebben a kategóriában is az utolsó helyre szorult a Sepsiszentgyörgyi HC csapata, hisz az alapszakaszban lejátszott 24 mérkôzésen egyik ellenfél együttest sem sikerült legyôzniük.
               * Legtöbbször döntetlenre (2–2) a Galaci Dunărea és a Bukaresti Rapid HC együttesei mérkôztek. Ezenkívül egy-egy döntetlen eredményt ért el a Sportul Studenţesc és a Sepsiszentgyörgyi HC csapata. Három együttes, nevezetesen a Sportklub, a Steaua és a Progym Apicom egyszer sem mérkôzött döntetlenre.
               * Amint már említettük, az alapszakaszban összesen 84 mérkôzés került lejátszásra, ehhez hozzáadódik a rájátszás elôdöntôjében lezajlott öt mérkôzés. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hétvégén lejátszott elsô helyosztó (az 1–2., illetve a 3–4. helyezésekért) mérkôzésekkel a romániai jégkorong Nemzeti Liga 2000/ 2001-es bajnoki idényében mostanig összesen 91 találkozót rendeztek. Ehhez a számhoz a következô hétvégén (február 16– 17.) biztosra vehetô, hogy még további négy (2–2) mérkôzés tevôdik.
               * A Progym Apicom csapata által az alapszakaszban szerzett 161 bajnoki gól játékosonként a következôképpen oszlik meg: 1. Köllô Csaba 21 gól (24 mérkôzésen játszott), 2. Szôke László 17 (24), 3. Gál Csaba (19 mérkôzés) és Rusz Gábor (17 mérkôzés) 15–15 gól, 4. Kertész Zoltán 14 (20), 5. ifj. Basilides Tibor (23 mérkôzés) és Góga Attila (24 mérkôzés) 12–12 gól, 6. Ambrus Zoltán 9 (18), 7. Gergely Lehel 8 (21), 8. Máthé István (24 mérk.) és Vita Zsolt (5 mérk.) 7–7 gól, 9. Koós Tibor 6 (21), 10. Keresztes Ödön (6 mérk.) és Laczkó Attila (24 mérk.) 4–4 gól, 11. Domokos Ferenc (22 mérk.) és ifj. Farkas Csaba (22 mérk.) 3–3 gól, 12. Csíki Árpád 2 (9), 13. Borsa Tamás (24 mérk.) és Kozma Lóránt (13 mérk.) 1–1 gól. Amint az látható, az alapszakasz mérkôzései során összesen 19 gyergyói játékos talált az ellenfelek kapujába.
               * A Progym Apicom csapatának kapuvédôi közül Molnár Szabolcs és Máthé Csaba 21–21, Kari Lóránt pedig 6 mérkôzésen állt a piros-fehérek kapujában.

               Hoki

    Pénteken fél hétkor, szombaton négy órakor

               Ismert, hogy a hétvégén kerülnek megrendezésre Bukarestben a jégkorong Nemzeti Liga nagy és kisdöntôjének 2. és 3. mérkôzései. A szakszövetség által a hét elején az érdekelt csapatoknak elküldött körlevélben foglaltak szerint, a bukaresti Mihai Flamaropol Műjégpályán megrendezésre kerülô mérkôzések a következô műsor szerint kerülnek lejátszásra: február 16., péntek: 15.00 órától: Bukaresti Steaua – Csíkszeredai Sportklub, 18.30: Bukaresti Sportul Studenţesc – Gyergyószentmiklósi Progym Apicom. Másnap, azaz február 17-én, szombaton: 12.00 Bukaresti Steaua – Csíkszeredai Sportklub, 16.00: Bukaresti Sportul Studenţesc – Gyergyószentmiklósi Progym Apicom. A hírek szerint a Steaua – Sportklub mérkôzéseket az Antena1 tévéadó mindkét nap egyenes adásban közvetíti.

               Labdarúgás

    Hasznos edzômérkôzések

               Az elmúlt héten a Pop Ioan által edzett Gyergyószentmiklósi Jövô csapata kétszer is pályára lépett a B-osztályú Borszéki Apemin csapata ellen. A két csapat közötti elsô barátságos, formaellenôrzô találkozót február 6-án, kedden rendezték. A mérkôzés végeredménye: Gyergyószentmiklósi Jövô – Borszéki Apemin 0–4 (0–1). Gólszerzôk: Rusu, Maftei és Gherine (2). Február 10-én, szombaton ismét összemérte tudását a két együttes. Végeredmény: Gyergyószentmiklósi Jövô – Borszéki Apemin 1–4 (0–0). Gólszerzôk: Caraiman, illetve Maftei, Rusu, Demian és Bean.
               Február 17-én, szombaton 11.00 órai kezdettel a Jövô a C-osztályú Székelyudvarhelyi Budvár csapatával játszik barátságos mérkôzést.
               Február 14-én, szerdán került lejátszásra a városi labdarúgópályán a Borszéki Apemin – Székelyudvarhelyi Budvár mérkôzés. A találkozót a borszéki csapat nyerte 4–0 (1–0) arányban.

               Sífutás

    Az utolsó mohikán és az altiszt

               A mellékelt fényképeken Tódor Tihamért (jobboldalt) és a tekerôpataki György Mártont (alul) láthatják a kedves olvasók. Az elsôként említett ifjúsági sportoló a Gyergyószentmiklósi ISK versenyzôje, akirôl nemrég edzôje – Gyulai Béla – viccesen azt mondta, hogy Tihamér a gyergyói sífutás „utolsó mohikánja". A tanár-edzô arra az elgondolkodtató helyzetre utalt ezzel a kijelentéssel, hogy az ifjúsági korból kilépô gyergyói sportolók nem folytathatják felnôttként is itthon, vidékünkön a sífutást. Évek óta ugyanis a Gyergyóból elszármazott sportolókat más megyék – tehetôsebb – klubjaiban, egyesületeiben látjuk viszont. A György Mártonnal kapcsolatos legutóbbi hír az, hogy nemrég Brassó Poianán – Hargita megyét képviselve – megnyerte az országos Rendôrfelügyelôségek alkalmazottai számára szervezett megmérettetés 15 km-es próbaszámát. A tekerôpataki sífutó nem véletlenül volt résztvevôje ennek a vetélkedônek, hisz a számos versenyt megnyert sportember fôállásban a Hargita megyei Rendôrfelügyelôség altisztje.

               Küzdôsport

    Hétvégén zónabajnokság

               Február 17–18. között kerül megrendezésre a csíkszeredai Székely Károly Általános Iskola tornatermében a taekwon-do zónabajnokság döntôje. A rendezvényen az elôzetes tervek szerint az ország 13 megyéjének sportolói vesznek részt. A szombat-vasárnapi rendezvény versenyzôi között lesznek a gyergyószentmiklósi Euro-Taek csapat képviselôi is, nevezetesen: Fazakas Eszter (fehér öv, sárga csík), György László Csaba (sárga öv), György Imre Miklós (kék öv, piros csík), Bucur Mihai (fehér öv, sárga csík), Niţu Claudia (sárga öv, zöld csík), Baricz István (sárga öv, zöld csík), Illyés Imre (piros öv), Illyés Zsuzsanna, Bende Benedek (sárga öv, zöld csík) és Saitoc Gabriela (zöld öv). Ide kapcsolódik a hír miszerint a csíkszeredai taekwon-do zónabajnokság legjobbjai résztvehetnek a május 4–6. között Bukarestben megrendezésre kerülô országos bajnokság döntôjén. A teljes egészében fiatalokból álló gyergyói taekwon-do csapatnak ezúton is sikeres szereplést kívánunk!

               Leányifjúsági kosárlabda

    Elkezdôdött a visszavágás

               Február 2-án, pénteken kerültek megrendezésre az ifi I-es korcsoportú országos lánybajnokság idei elsô mérkôzései. A Hoffman Gabriella tanár-edzô által felkészített Gyergyói ISK csapata a visszavágósorozat elsô mérkôzésén Medgyesen vendégszerepelt a helyi ISK otthonában. A mérkôzést a házigazdák nyerték 58–36 (9–3, 17–13, 14–12, 18–8) arányban.
               Február 10-én, szombaton lányaink a Sportiskola tornatermében mérkôztek. Az ellenfél ezúttal a Gyulafehérvári Sport Líceum csapata volt. A Gyergyói ISK csapata a visszavágó sorozat 2. fordulójában műsoron szereplô mérkôzésen 52–48 (14–16, 11–15, 13–6, 14–11) arányban bizonyult jobbnak a gyulafehérvári együttesnél.
               A hétvégén, egész pontosan február 18-án, vasárnap a Gyergyói ISK csapata a Brassói Jövô-ISK otthonában vendégszerepel.

               Sakk

    Községi bajnokság

               Február 3–10. között került megrendezésre a szárhegyi Millennium Disco-bárban a Szárhegy Község Sakkbajnoksága elnevezésű verseny. A rendezvényt Becze László szervezte és Gál Csaba támogatta – tudtuk meg Ambrus Gyulától. Az ifjúságiaknál összesen nyolcan ültek asztalhoz. Az oda-vissza alapon lezajlott 14 fordulós mérkôzéssorozat végén a következô végsô rangsor alakult ki: 1. Becze Árpád 12 pont (14 lehetségesbôl), 2. Deák Zoltán 11,5 p., 3. Erôss Hunor 10,5 p., 4–5. Becze Hunor, Ambrus Norbert 7-7 p., 6. Gál Csaba 4,5 p., 7. Becze Tihamér 2,5 p., 8. Csergô Melinda 1 pont. A felnôtteknél húszan mérkôztek.
               A 19 forduló végén a legjobbak végsô rangsora a következôképpen alakult: 1. Becze László 19 pont (19 lehetségesbôl), 2. Ambrus Gyula 17,5 p., 3. Polgár Csaba 16 p., 4. Fülöp Ákos 14 p., 5. Márk Béla 13,5 p., 6. Nagy Béla 12,5 p., 7. Salamon Gyula 12 p., 8. Fülöp Antal 10 pont.

               Barcelonai emlék

    Földink Katalóniában

               Az elmúlt év karácsonyának elôestéjén indult Buslig Gyula városi sportreferens lánya, Dalma, férjével – Désy Lászlóval – arra a nyugat-európai körutazásra, amely a tavaly összeházasodott ifjú pár nászutazásának részét képezte. Marosvásárhelyrôl indultak és az elsô megálló Ausztria fôvárosában, Bécsben volt. Az osztrák fôvárosban a fiatalok december 25-én résztvettek a híres karácsonyi nagymisén. Az utazás ezután a Velence – Verona – Monaco útvonalon folytatódott, majd következett a sorban Barcelona.
               A katalán fôvárosban nem kevesebb, mint öt napot töltöttek. Ez idô alatt alkalmuk volt felkeresni többek között a világhírű helyi csapat – az FC Barcelona – hazai mérkôzéseinek otthont adó Nou Camp labdarúgó-stadiont. Az impozáns létesítményt és az azt körülvevô edzôpályákat 2001. január 1-én látogatták meg. Annak ellenére, hogy éppen újév napja volt – a látogatás idején – az egyik edzôpályán javában gyakorolt néhány labdarúgó. Közelebb érve a vendégek három válogatott, világsztár-játékost véltek felfedezni, akik egy pályaedzô társaságában csiszolták tudásukat: a brazil csatár Rivaldo, a spanyol középpályás Luis Enrique és a holland hátvéd Reiziger. A látogatókat a biztonságra felügyelô emberek persze nem engedték a játékosok közelébe. Ennek ellenére is rendkívüli élmény volt, hisz nem mindennap adatik meg, hogy alig néhány tíz méter távolságból kövesse bárki korunk legjobb labdarúgóinak edzését. A pálya környékén egyébként félezernél is több szurkoló és sajtó képviselô figyelte a kedvencek gyakorlását. Ugyanakkor a látogatók elôtt a roppant udvarias és szívélyes pályagondnokok megnyitották a játékosok öltözôjét. Ide kapcsolodó érdekesség, hogy az FC Barcelona labdarúgócsapat öltözôjében valamennyi játékos számára külön-külön kegyhely van kialakítva.
    A sportrovatot szerkeszti: Rokaly Zsolt

    viccek...viccek...viccek

               Két rendôr beszélget.
               – Neked olyan jól megy a sorod! Házad van, új autód, pedig egyforma a fizetésünk, és én ebbôl alig élek.
               – Tudod, lottóztam, és lett egy ötös találatom. Szerencsémhez hozzájárult, hogy miközben kitöltöttem a lottószelvényt, egy lóherét morzsolgattam a kezemben.
               – Akkor én is lottózni fogok!
               Legközelebb találkoznak. Rendôrünk keze felkötve, feje bebugyolálva.
               – Veled mi történt? Hogy nézel ki?
               – Semmi különös, csak megfogadtam a tanácsod, én is lottóztam, s a lottószelvény kitöltése közben az egyik kezemmel morzsolgattam egy lóherét! S képzeld, az a hülye dög összevissza rugdosott!
               * * *
               A doki meglátogatja ágyban fekvô betegét:
               – Na, úgy látom, már sokkal könnyebben köhög...
               – Nem csoda, doktor úr! – feleli a beteg. – Egész éjjel gyakoroltam.
               * * *
               Három fiú beszélget arról, hogy ki hogyan vesztette el a szüzességét.
               Pista (fôiskolás):
               – Hát az 20 éves koromban történt, egy diszkó után, egy lány felcsalt a szobájába. Hát így történt!
               Zoli (középiskolás):
               – 17 éves voltam, mikor a strandon egy lánynak nagyon megtetszettem. Ott rögtön, a kabinban lett az enyém!
               János (parasztgyerek):
               – 15 éves koromban történt, a mezôn, a szénakazal tövében. Az anyja is ott volt és végignézte.
               – Hihetetlen? És mit szólt hozzá?
               – Csak annyit mondott, hogy: Meeee!
               * * *
               Egy házaspár elmegy horgászni hétvégén. A férj délben ledôl pihenni egy kicsit, felesége pedig a csónakkal beevez a tó közepére, lefekszik napozni és olvasni. Arra evez a halôr és megszólítja:
               – Bocsánat, hölgyem, mit csinál itt?
               – Nem látja, hogy olvasok? – kérdez vissza a nô.
               – Azt tudja, hogy itt tilos horgászni?
               – Én nem is horgászok!
               – De a felszerelés ott van a csónakban! Ezért fel kell jelentenem!
               – Ha feljelent, én meg beperelem nemi erôszakért!
               – De magához sem értem!
               – Persze, de a felszerelés ott van magánál!
               * * *
               A tanító néni éppen a három kismalac történetét meséli a gyerekeknek:
               „Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kerek erdô, ahol három kismalac és egy ember lakott. A kismalacok házat akartak építeni, de nem volt elég téglájuk. Elhatározták, hogy ember barátjuktól kérnek téglát. Az elsô kismalac el is ment hát az emberhez, s amikor odaért, azt kérdezte:
               – Szia, házat szeretnénk építeni. Tudnál nekünk téglát adni?"
               A tanárnô itt megáll, és a gyerekeket kérdezi:
               – Mit gondoltok, mit mondott erre az ember?
               Móricka jelentkezik:
               – Eldobom az agyamat! Egy beszélô malac!
               * * *
               Unom már, hogy mindig, minden társaságban csak a nôkrôl meg a szexrôl lehet társalogni. Hagyjuk ezt. Beszéljünk inkább a zenérôl. Szerelmeskedtetek már zongorán?
               * * *
               – Felpróbálhatom azt a ruhát ott a kirakatban?
               – Persze hölgyem, de van próbafülkénk is!
               * * *
               A horgász léket fúr a jégen. Egyszer csak vakító fény önti el, és egy mély hang azt mondja:
               – Ott nincs hal!
               – Te szólítasz, Uram?
               – Nem, én a jégpálya gondnoka vagyok.
               * * *
               A kishivatalnok beront a fônökéhez. Kinyújtja a nyelvét, az arcába önti a kávéját, és a fejére húzza a papírkosarat.
               Ekkor benyit egy kollégája:
               – Csak vicceltem, Józsi. Nincs is telitalálatunk a LOTTÓ-n...
               * * *
               Haldoklik az öreg paraszt, és a városi rokona megkérdi:
               – Hívjak orvost?
               – Nem kell, fiam. Mi itt falun természetes halállal szoktunk meghalni.
               * * *


    HOROSZKÓP
    február 15–21.

               Kos (III.21-IV.20.)
               Jó lenne, ha nem rontaná el mások kedvét csak azért, mert torlódnak munkái. Persze elôfordulhat, hogy egy-két fontos dolog kimarad. Most indult kapcsolatától rögtön az elején sokat vár, vegye sokkal lazábban, nehogy csalódás legyen a vége. Anyagi nehézségekbe ütközik.
               Bika (IV.21-V.20.)
               Ha problémák merülnek fel, ne feledje, hogy csak lépésrôl lépésre érhet el sikereket. Ha elkapkodja a dolgokat, a végkifejlet sikertelenségét kockáztatja. Inkább felejtse el a viszonzatlan vonzalmat, ami emészti önt.
               Ikrek (V.21-VI.21.)
               Úgy érzi, mindenki elpártolt ön mellôl, és csak bosszantani akarják. Nem egészen így áll a helyzet, ugyanis partnere is mindent megtesz annak érdekében, hogy felvidítsa. Éppen saját makacssága miatt számíthat tartós haragra, hacsak nem köt kompromiszszumot. Gondolja végig a történteket.
               Rák (VI.22-VII.22.)
               Kötelességbôl végzi munkáját, lelkesedés nélkül dolgozik. Sokan teszik ezt, de önnek semmi oka rá, ön fújja fel a dolgot a kelleténél jobban. Nehéz problémáját sikeresen megoldja.
               Oroszlán (VII.23-VIII.23.)
               Anyagi felemelkedésre számíthat kapcsolatai révén, de ez önt nem motiválja. Olyan erôvel rendelkezik, amellyel bárki szívét meghódíthatja, csak bíznia kell önmagában. Néhány régi barátja nem ôszinte önhöz. Egyik ismerôse gonosz megjegyzéseit engedje el a füle mellett.
               Szűz (VIII.24-IX.23.)
               Nyugodtan elfogadhatja mások segítségét, ha érzi, hogy jó a szándékuk. A régi sebek az idô múlásával elhalványodnak. Pénzügyeit a szerencse vezérli. Bízhat a megérzéseiben. Nincs jókedve, de a hétvége kellemes meglepetéseket tartogat.
               Mérleg (IX.24-X.23.)
               Munkahelyén puskaporos a légkör. Jobb, ha nem hergeli az indulatokat, fogadja el mások véleményét is. Ez úgysem azt jelenti, hogy meg is kell fogadni a tanácsokat. Tisztázza családjával a félreértéseket.
               Skorpió (X.24-XI.22.)
               Igen sok munka vár önre ezen a héten, nem fog unatkozni. A nehéz ügyeket igyekezzen mihamarabb megoldani, mert minél tovább halogatja, annál jobban belebonyolódik az ügybe. Mindennek megvan az ideje, ne siettesse az eseményeket, várja ki, míg maguktól rendezôdnek. A hétvégén legyen türelmes.
               Nyilas (XI.23-XII.22)
               Önnek senki nem tud ellenállni, és ezt fôként az eszének és humorának köszönheti. Azért legyen óvatos, és tartózkodjon a meggondolatlan döntésektôl. A hétvégén lerázza a régi kapcsolatot, hogy nyomban belekezdjen egy másikba, de rájön, hogy csöbörbôl vödörbe esett.
               Bak (XII.23-I.20.)
               Új állásra van szüksége, mert képtelen annyi pénzt keresni, hogy ne kelljen másodállást is vállalnia. Magánélete válságba kerülhet, mivel gyakran kritizálja szerettei magatartását. Mostanában ön magabiztos, határozott. Így rabul ejthet valakit.
               Vízöntô (I.21-II.19.)
               Kellemes meglepetésben lesz része. Most nehéz az ön kedvében járni, kedvese mégis megtalálja a módját, hogy örömöt szerezzen. A pletykás rokonok és a kíváncsi kollégák mindenbe beleütik az orrukat, és ebbôl már önnek nagyon elege van.
               Halak (II. 20-III.20.)
               Komoly vetélytárs tűnik fel a láthatáron. Több idôt és figyelmet szenteljen kedvesére, ha nem akarja elveszíteni ôt. Ne csak a megszokott, konzervatív szokásoknak engedjen, ne riadjon vissza az újítástól sem. Legyen kedves partnerével.