Megjelent a Székelyföld novemberi száma

2025-11-05

Megjelent a Székelyföld novemberi száma

Hunyadi: ellenségek és szövetségesek

A Székelyföld 2025/11. száma tematikus, Hunyadi: ellenségek és szövetségesek címszó köré szerveződik. Az összeállítás célja nem az, hogy a Hunyadi című filmsorozaton a történelmi hűséget kérje számon, ehelyett inkább azt kívánja bemutatni, hogy a történészek hogyan látják azokat a nem magyar, kisebb vagy nagyobb fajsúlyú történelmi személyiségeket, akik meglehetősen vázlatosan – és gyakran nem túl hízelgően – ábrázolt mellékszereplőként tűnnek fel a sorozatban, vagy hogy kutatásaik alapján mi mondható el bizonyos, a cselekmény folyamán is érintett kérdésekről (például a nők helyzetéről vagy a korabeli magyar királyság hadviselési gyakorlatáról). A következőkben tehát olyan tanulmányokat kínálunk olvasóinknak, amelyek a történettudomány szemszögéből mutatják be Luxemburgi Zsigmondot, Habsburg Albertet, a Brankovicsokat, II. Murádot és II. Hódító Mehmedet, Vlad Dracult és Vlad Țepeșt, valamint a film nőalakjait és Hunyadi korának hadseregét. Az összeállítást egy, a többitől műfajában is eltérő szöveg zárja: egy interjúról van szó, amely a Hunyadi Jánost alakító Kádár L. Gellérttel készült, és egyrészt visszavezet a sorozat világába, másrészt pedig azt a háttérmunkát villantja fel, amellyel a huszonegyedik században egy történelmi film főhősét felépítik.

A lapszámot Hunyadi Jánosi korabeli ábrázolások illusztrálják.


A Székelyföld megvásárolható a könyvesboltokban, előfizethető a postán vagy banki átutalással. További részletek: www.szekelyföldfolyoirat.ro


Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben