2020-10-08
Október 9-én, pénteken 19 órakor
A Figura Stúdió Színház legújabb előadása, a Sirály október 9-én, pénteken 19 órától újra megnézhető a nagyteremben, betartva az előírt járványügyi szabályokat. A drámában a teljes gyergyószentmiklósi társulat, illetve vendégművészek is színpadra lépnek.
Kedves Nézőink!
A Kulturális- és az Egészségügyi Minisztérium október 6-án kiadott 1.708/6.10.2020-as kormányrendeletének értelmében, a bent játszott előadások időtartama legfeljebb két óra lehet, illetve az esemény közben nem tartható szünet a torlódás elkerülése érdekében.
A kiváltott jegyek felmutatása mindkét alkalomra belépést biztosít.Megértésüket köszönjük!
Csehov Sirálya azt az utat mutatja be, amit a mindenkori alkotó – legyen az író, képzőművész, színházi ember – a teremtő művészi indíttatástól, a művészi létjogosultsággal egyenértékű eredetiség és újszerűség kínzó igényétől a saját, kiforrott – nem ritkán kiábrándító – ars poeticájáig jár be. Új formák kellenek, és ha azok nincsenek, inkább ne is legyen semmi! – ebből az ideálból indul el a darab elején Sirály központi szereplője, Trepljov, a szárnyait bontogató, fiatal vidéki író, aki színházcsinálással is kísérletezik. Bukás, csalódás és kiábrándultság útján jut el a végső felismerésig: nem a forma a fontos, az alkotásnak mindenekelőtt őszintének és közvetlennek kell lennie, hogy „szabadon áradjon az ember lelkéből”.

2025-11-22
Hirdetés
2025-11-05
Hirdetés
2025-08-28